Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

51 éves hölgy

Ittasan vezetett a német evangélikus egyház vezetője

 Szóljon hozzá Utolsó módosítás: 2010. február. 23

Ittas vezetés miatt büntetőjogi eljárás fenyegeti a német evangélikus egyház vezetőjét.



Keddi sajtójelentések szerint Margot Ka:ssmann hannoveri püspököt még múlt hét szombaton késő este állították le a rendőrök, amikor szolgálati gépkocsijával a piros jelzésen hajtott át. Az 51 éves Ka:ssmannt - aki az első női püspök a 25 milliós német evangélikus egyház élén - azonnal megszondáztatták, és a szonda 1,3 ezrelékes alkoholszintet mutatott ki. A vérminta ennél is többet, 1,54 ezreléket mutatott. 

A hannoveri püspök elismerte, hogy ittasan ült a volánhoz. "Saját magam is megdöbbentem azon, hogy ilyen súlyos hibát követtem el" - jelentette ki. Hozzátette: tudatában van annak, hogy milyen veszélyes és felelőtlen alkohol hatása alatt vezetni, és vállalja a jogi következményeket.

Az evangélikus egyház vezetőjétől a hatóságok a szondáztatás pozitív eredménye után azonnal vérmintát is vettek, s annak eredményét az illetékesek már kedd délelőtt közzétették.

Az első értesülések szerint a püspökre pénzbüntetés vár, s jogosítványát akár egy évre is bevonhatják.
A német szabályok szerint az 1,1 ezrelék feletti alkoholszint már abszolút vezetésképtelenséget jelent, és súlyos jogsértésnek számít. A vétkest pénzbüntetésre vagy akár egy évig terjedő börtönre is ítélhetik, jogosítványát pedig öt évre is elkobozhatják. Szakértők szerint a Ka:ssmannhoz hasonló, alacsony és filigrán nők esetében az 1,54 ezrelékes százalékos alkoholszint legkevesebb 0,7 liter bornak vagy 1,5 liter sörnek felel meg, amit az illető egy órán belül fogyasztott. Mindezt azonban befolyásolhatja az is, hogy a szóban forgó személy milyen gyakran iszik, illetve mennyit evett előtte.

Margot Ka:ssmannt tavaly októberben választották meg a német evangélikus egyház élére. Beiktatásakor hangsúlyozta: korszerű egyházat szeretne; olyat, amely minél több embert nyer meg a hitnek.

MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   

Ajánljuk még

Ittasan vezetett? Mire számíthat? - kalkulátor

Akik ittasan vezetnek, és eljárást indítanak ellenük, sokszor nem tudják, hogy mire számíthatnak. A JogIQ blog szerkesztője készített egy kalkulátort, amelynek segítségével ellenőrizni lehet, hogy a kérdéses cselekmény szabálysértés-e vagy bűncselekmény. TOVÁBB

Peugeot 5008 teszt: a család barátja

A családszerető és nagycsaládos olaszok kedvelik az 5008-ast, tucatnyival találkoztam egyhetes toszkán túrám alatt. Ahhoz, hogy minálunk is sok rója az utakat, a népszaporulatnak és a fizetéseknek kell nőnie. A Peugeot megtette a magáét: az 5008-as hatalmas és kényelmes autó. TOVÁBB

A téli autózás 22 parancsolata

A hideg, a hirtelen megfagyó pára, a havas, latyakos utak még a gyakorlott autóst is próbára teszik. Nem mindenkinek van ideje és pénze arra, hogy a különböző vezetéstechnikai tanpályákon kipróbálja a megcsúszást, a kipördülést. Sokan ezt élesben tapasztalják meg, gyakran saját kárukon. Íme néhány tanács, amellyel biztonságosabban vezethetünk a télies napokon. TOVÁBB

Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?