Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Járműipar

Rába: 967 millió forint adózás utáni veszteség

2010. július. 28

 Szóljon hozzá

Csökkentette veszteségét az idei első félévben a Rába Járműipari Holding Nyrt., a győri székhelyű cég 2010 első hat hónapjában 967 millió forint veszteséget számolt el a tavalyi első féléves 2,363 milliárd forintos veszteséggel szemben - derül ki a társaságnak a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán publikált nem auditált, konszolidált jelentéséből.



A nemzetközi pénzügyi szabványok (IFRS) szerinti jelentés alapján a Rába Csoport árbevétele 3,1 százalékkal lett alacsonyabb 2009 első félévéhez képest, 17,7 milliárd forintot ért el - olvasható a jelentésben. A Rába 411 millió forintos üzemi nyereséggel zárta 2010 első félévét, ez ugyan 141 millió forinttal kevesebb, mint az előző év azonos időszakának nyeresége, ugyanakkor idén javulást jelent, mivel a cégcsoport az első negyedévben még 44 millió forintos üzemi veszteséget könyvelt el.

 

A csoport kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 24,2 százalékkal csökkent, 1,584 milliárd forint volt. Ez részben az alacsonyabb üzemi eredménynek, részben a kisebb értékcsökkenésnek volt köszönhető.

 

A pénzügyi eredmény 2010 első félévében 1,118 milliárd forint veszteséget jelent a tavalyi hasonló időszak 2,484 milliárd forintos veszteségéhez képest. A veszteséghez jelentős mértékben hozzájárult a készpénzmozgással nem járó hitelek átértékelése, amely 901 millió forinttal rontotta az eredményt - olvasható a jelentésben.

 

Az árfolyammozgásokat követő átértékelések ugyan a pénzügyi soron, ennek hatására pedig az adózott eredményben is veszteséget okoztak, ám nem tudták megtörni a nettó hitelállomány csökkenésének trendjét, amely 9,3 milliárd forintra mérséklődött.

A Rábának az MTI-hez szerdán eljutatott közleménye szerint Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója az első féléves eredmények alapján az árbevételnek a korábbi várakozásoknak megfelelő, mérsékelt, de folyamatos növekedésére számít.



MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   



Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?