Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

F1

Mogyoród felkészült a rohamra

2010. július. 28

 Szóljon hozzá

Egyebek mellett a Hungaroringre kitelepülő árusok szakszerű eligazításával, a megnövekedett szemétmennyiség elszállításának megszervezésével, a helyi közlekedés ésszerűsítésével, illetve elsősegély hely felállításával készül Mogyoród önkormányzata a hétvégi Magyar Nagydíjra - közölte az igazgatási iroda vezetője szerdán az MTI-vel.



A szervezőbizottsági tagként is dolgozó Szilágyi Mária elmondta: noha a Forma 1 Magyar Nagydíj szervezője nem Mogyoród, hanem a Hungaroring, a 6200 lakosú Pest megyei település minden tőle telhetőt megtesz, hogy a világ számos pontjáról a hétvégi futamokra érkező körülbelül 100 ezer vendég a legjobb „színben” lássa a falut, s hírét vigye Mogyoródnak. E cél érdekében tiszta, rendezett utcakép, a hétköznapokon megszokottnál lényegesen több szemetes edény, a forgalmasabb csomópontokon jó néhány mobil WC, a falu közepén pedig elsősegély hely fogadja a sportrajongókat. 

Az irodavezető hozzátette: eddig körülbelül 70 vállalkozó kért kitelepülési engedélyt, de tapasztalatai szerint pénteken megugrik majd a jelentkezők száma - várhatóan 100-an árulják majd portékájukat a versenypálya mellett. A csak 10 százalékban helyi vállalkozók legalább fele „vendéglátós”, de kempingeztetők, parkoltatók, illetve ruha- és ajándékárusok is jelezték részvételüket.  A korábban gyakori büntetések megelőzése érdekében a mogyoródi önkormányzat az ellenőrzéseket folytató 8-10 szakhatóság legfőbb elvárásait tartalmazó úgynevezett egységcsomagot állított össze a kitelepülő árusok számára - hangsúlyozta Szilágyi Mária, aki szerint Mogyoródnak alig származik plusz bevétele. Mivel a távolabbról érkező vendégek zöme Budapesten száll meg, elvétve fizetnek a helyieknek idegenforgalmi adót, s az árusok adóforintjai sem a mogyoródi kasszát gyarapítják. 

Az irodavezető beszélt arról is, hogy nem számítanak prostituáltak „látványos”megjelenésére - érdekképviseletük vezetője sem tavaly, sem az idén nem kezdeményezett egyeztetést az önkormányzattal -, ettől függetlenül néhány örömlány biztosan ott lesz a Hungaroringen, noha bájaik árulása tiltott tevékenységnek számít - közölte Szilágyi Mária.

A Forma-1 Magyar Nagydíj idejére a versenyek helyszínére vezető utak mentén idén is forgalmi változtatásokat léptet életbe az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK). Emiatt a szokásosnál hosszabb menetidőre lehet majd számítani Budapest és Gödöllő között szombat és vasárnap délelőtt, valamint csütörtök délután, a boxlátogatás idején. Változás az elmúlt évekhez képest, hogy hétfőn átadták az M31-es autópálya-szakaszt, így ezen is megközelíthető a Hungaroring. A több hullámban oda- és vissza közlekedők miatt az M3-as autópályán és az M0-ás körgyűrűn zsúfoltságra kell készülnie az arra autózóknak. A rendőrök a forgalom irányításával, a mogyoródiak a települési utak egy részének egyirányúsításával járulnak hozzá a rendezvény zavartalan lebonyolításához.

 



automenedzser.hu




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   



Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?