Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Forma-1

A Hungaroring 25 éve: fotókiállítás a WestEndben

2010. július. 28

 Szóljon hozzá

Fotókiállítás nyílt a magyar Forma-1-es futam 25 éves évfordulója alkalmából szerdán az egyik bevásárlóközpontban Budapesten.



Az augusztus 15-ig látogatható kiállításon az érdeklődők több mint 60 képet tekinthetnek meg a WestEnd City Centerben. Megörökítették mások mellett a 16 éve balesetben elhunyt Ayrton Senna brazil versenyzőt, akit a kiállított fotón pezsgőben fürdetnek a győzelmi dobogón vagy a McLaren csapat szerelőit, akik kerékcserére várják Alain Prostot az 1987-es nagydíj futamán.

 

A közönség láthatja egy 1993-as fotón a Hungaroringet madártávlatból, Plácido Domingo operaénekest a 2008-as verseny nézőjeként és egy versenyjelenetet 1986-ból, amikor az első Magyar Nagydíjat rendezték. A képeken mások mellett Jacques Villeneuve, Kimi Ra:ikkönen, Lewis Hamilton és Felipe Massa, valamint Baumgartner Zsolt és Gerhard Berger autóversenyzők láthatók.

 

Ahhoz, hogy jó képek készüljenek, szerencsésnek kell lenni és érdemes felkészülni mindenre, ami történhet a pályán. Jó helyen kell lenni jó időben - mondta a megnyitón John Townsend fotográfus, akinek a magyarországi futamokról készült fotóiból válogatták össze a tárlat anyagát. Hozzátette azt is, hogy az egyik legkedvesebb képe 1992-ben készült és a dobogósokat örökíti meg, köztük a brit Nigel Mansellt.

 

A megnyitón résztvevő Jaime Alguersuari Forma 1-es pilóta hangsúlyozta: 7-8 éves korában kezdte figyelni a versenyeket, kedvence Michael Schumacher német és Fernando Alonso spanyol autóversenyzők voltak. Véleménye szerint a magyarországi környezet megfelel a versenynek, jól érzik itt magukat.



MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   



Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?