Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Nem elég gyors az MP4-25

Mielőbbi javulást vár a McLarentől Hamilton és Button

 Szóljon hozzá Utolsó módosítás: 2010. július. 25

Lewis Hamilton és Jenson Button, a bajnoki ponttáblázat első két helyén álló McLaren-duó a vasárnapi Német Nagydíjon elért 4-5. helyezés után mielőbbi javulást vár a csapattól. Mindkét brit világbajnok úgy érzi, hogy kihozták a maximumot az MP4-25-ből a hockenheimi összecsapáson.



Lewis Hamilton és Jenson Button

Lewis Hamilton és Jenson Button

Forrás: McLaren
Mielőbbi javulást vár a McLarentől az istálló kötelékét erősítő két brit világbajnok, Lewis Hamilton és Jenson Button, akik annak ellenére is megőrizték a bajnoki ponttáblázat első két helyét, hogy csak a 4-5. helyeken zárták a Német Nagydíjat.

Mint ismeretes, a konstruktőri tabellát is vezető wokingi egylet első ízben használta a Red Bull által kifundált és más istállók által is lemásolt újdonságot, a diffúzorba vezetett kipufogót. Martin Whitmarsh csapatfőnök az időmérőn után hangsúlyozta, hogy ennek optimilizálásához időre van szükség, de a versenyzők remélik, hogy az autó teljesítménye mihamarabb javul.

„Nagyon nehéz versenyünk volt” – mondta a bajnokságot vezető 2008-as világelső, Lewis Hamilton – „Az autót nem éreztek túl jónak, ráadásul az előttünk lévő Ferrarik és a Red Bull fenomenálisan gyorsak voltak. Bíztunk benne, hogy a futamon kisebb lesz a különbség, mint az időmérőn volt, így is lett, de igyekeznünk kell, hogy felzárkózzunk a legfőbb riválisokhoz. Ki kell találnunk, hogyan tudunk javulni és ezt mielőbb meg kell tennünk. Ma mindent elkövettünk, de még keményebben kell dolgoznunk, hogy elcsípjük az előttünk végzőket.”

A világbajnoki címvédő Button egyetért csapat- és honfitársával: „Lewis és én ma kihoztuk a maximumot az autóból, de legnagyobb sajnálatunkra a kocsi jelen pillanatban nem elég gyors” – fogalmazott az 1-es rajtszámú versenygép pilótája.

Whitmarsh elismeri, hogy a brit világbajnok-tandemnek igaza van, ugyanakkor leszögezte: pozitívuma is van a hockenheimi hétvégének.

„Az igazság az, hogy a jelenlegi körülmények között éppen olyan eredményeket értünk el, mint amilyenben reménykedhettünk. Úgy érkeztünk Németországba, hogy vezettük a konstruktőri tabellát és mienk volt az első két hely az egyéni bajnokságban is. Éppen ilyen pozíciókban távozhatunk, ami rendkívüli pozitívum” – mondta a szakvezető.

Hockenheim után, a jövő hétvégi Magyar Nagydíj előtt Hamilton 157 ponttal vezeti az egyéni tabellát 143 pontos Button előtt, míg a konstruktőrök között a McLaren 300 ponttal áll az élen.



automenedzser.hu




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   



Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?