Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

International Police Rally

Európa motoros rendőrei versenyeznek nyáron Debrecenben

2010. március. 09

 Szóljon hozzá

Több száz motoros rendőr és családjaik érkeznek Debrecenbe augusztus 3-án, idén ugyanis a cívisváros ad otthont Európa legnagyobb rendőrmotoros ügyességi versenyének és bemutatójának.



Győri Gyula, a rendezvény szervezőbizottságának elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a Nemzetközi Rendőrmotoros Szervezet (IPMC) augusztus 3. és 6. között 64. alkalommal rendezi meg az International Police Rally, vagyis a "rendőrmotoros csillagtúra" eseménysorozatát, amely Európa legnagyobb ilyen jellegű rendezvénye.

 

A kontinens tucatnyi országából érkező résztvevők - akik a hírek szerint mintegy hétszázan lesznek - járműveikkel a nyitónapon felvonulnak a város főterén elhelyezendő célvonalig. Egy szakmai zsűri ezt követően értékeli a megjelenésüket: pontozzák az egyenruhák szépségét és eleganciáját, a motorral és autóval érkezők bevonulási alakzatát és nem utolsó sorban a pontosságot, hiszen legkésőbb délután 4-ig mindenkinek be kell gurulnia.

 

A nyitóest zászlófelvonással és közös bemutatóval zárul - vázolta a program részleteit Győri Gyula. A motorosok ezt követően két napig ügyességi vetélkedőkön vesznek részt, de közös motoros túrán meglátogatják Debrecen és a Hortobágy nevezetességeit is.

 

Reinhard Moser, az IPMC osztrák elnöke elmondta: számukra a csillagtúra - amely nevét a kontinens minden részére csillagszerűen elszórt tagszervezetekről kapta - egy küldetés is a nemzetközi tapasztalatcserében. A rendfenntartó szervek képviselőinek kiváló alkalom, hogy könnyed formában, hangulatos rendezvényeken szakmai témákat is megvitassanak.

 

Debrecen, az idei csillagtúra házigazdájaként egyben nagyköveti szerepet is játszik Románia irányába, hiszen ott még soha nem szervezték meg a szervezet legfontosabb eseményének számító seregszemlét, de még csak az országhoz ilyen közel sem - hangsúlyozta. Az elnök párhuzamot vont az első, 1992-es magyarországi csillagtúrával: az akkori esemény az első volt az egykori keleti blokk területén és szintén nagykövete lett a rendezvénynek a térségben, ahol azóta számos találkozójuk volt.

 

Az IPMC 1930-ban kezdte meg működését, de a csillagtúrát csak az 1950-es évek óta rendezik meg. A szervezetben mintegy 50 motoros rendőrrel rendszeresen képviseli magát Magyarország, amely most harmadik alkalommal ad helyt a csillagtúrának. A családokat motoros felvonulással, díszszemlével és koncertekkel váró találkozót Debrecen városa a 2010-es nagyrendezvényei közé sorolta.



MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   

Ajánljuk még

Montezemolo és Schumi a Ferrari döntése mellett

Luca di Montezemolót, a Ferrari elnökét nem érdekli a hockenheimi Alonso-Massa helycsere által generált felháborodás, csak az, hogy csapata megszerezte a győzelmet. Bár a közvélemény elítéli a Scuderia húzását, kiáll a csapatutasítás helyessége mellett a hasonló helyzetekben korábban kedvezményezett Michael Schumacher is. TOVÁBB

Új program indul a kerékpározás népszerűsítésére

A kerékpározás tömegsportszintű népszerűsítését, a gyerekek és felnőttek kerékpáros oktatását tűzte ki célul a Vuelta Sportiroda és a McDonald's idén nyáron közösen indított BringaMánia elnevezésű programja. TOVÁBB

Újabb nehéz évet jósolnak az autókereskedők

Az autókereskedők aligha bontanak majd pezsgőt az év végén, bár vannak márkák, amelyek megmentették az egész éves hazai autópiacot. Az elmúlt négy évben a személyautó-értékesítések tekintetében minden képzeletet fölülmúló, 11-21 százalékos növekedésnek lehettünk tanúi. Az autóvásárlási eufória 2004 második felétől a kedvezőtlenebb gazdasági környezet hatására megtorpant, miközben a kereskedők hozzászoktak a folyamatos növekedéshez. Ezért volt akcióktól, 100-120 hónapos futamidőktől és 0 százalékos THM-től hangos az év vége. Az igyekezet ellenére 2007 elejéig nem várható fellendülés. TOVÁBB

Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?