Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Szolnok megyében

Három nap alatt ötszáz gyorshajtó akadt horogra

2010. március. 13

 21 hozzászólás

Több mint ötszáz gyorshajtó került rendőrkézre egy három napos közúti közlekedési akció során Jász-Nagykun-Szolnok megyében – közölte a rendőrség szombaton az MTI-vel.



Az ellenőrzött járművezetők közül 542 sofőr lépte át a megengedett legnagyobb sebességet, ellenük ezért közigazgatási eljárást indított a hatóság – mondta Szabó Zita, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az elsősorban az ittas vezetők, valamint a gyorshajtók kiszűrését célzó razzia statisztikájából az is kiderül, hogy a rendőrök négy olyan autóvezetőt és hat olyan kerékpárost állítottak meg, aki ittasan közlekedett, a gépkocsikban ülők közül pedig tizenkilencen nem használtak biztonsági övet.

A kihágásokat elkövetők közül 70 emberre 366 ezer forint helyszíni bírságot szabtak ki, 31 alkalommal pedig szabálysértési eljárást indítottak ellenük.

MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (21)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #21 - vpeti | 2010. március. 14

Ez egy újabb adó
DE VIGYÁZNAK RÁNK !!inkább a tolvajokat kellene üldözni a rendőr uraknak de arra nem nagyon áhítoznak.

 #20 - droland | 2010. március. 14

Félreértés ne essék. Én soha nem mondtam azt, hogy 320-al lakott területen belül. De ha régen a trabi és lada idejében AZOKHOZ a kocsikhoz ÁLLÍTÓLAG isten király volt a 60 (mert így volt, kár letagadni) a mai autókkal a 60 olyan, mintha régen 1-esben alapjáraton közlekedtem volna.

Az autópályás emelést sem ugy kell érteni, hogy ész nélkül. De a hazai autópályák nagy részén nem kevés olyan "rész" akad, ahol a 160-170-180 simán.

Persze ez utóbbihoz hozzá kell tenni, hogy normális ahhoz a sebességhez megfelelő autókkal. Nem akarok márkát mondani, de ide nem a 800-700 kilós autókat kell sorolni, amelyeknél meg egyenesen ÉLETVESZÉLYES lehet a 180, mert pl. egy széllökés oldalról és senki nem fogja meg.

De utjainkon már nem kevés autó van, melyekkel ez utóbbi simán kivitelezhető, főleg ha 6.ba rakod és szinte csak 2000-3000 között forog a motor és még csend is van közben.

 #19 - Van megoldás | 2010. március. 14

"Ma ha valaki 180-nal hajt autópályán 130 helyett..."

gyorsan menni em kötelező, öregembert verni sem, mindkettő megérdemli a büntetést.
ezt kellene megérteni: gyorshajtó=potenciális gyilkos,

tudtad, hogy a népességen belül a 14-25 évesek között a közúti balesetek és azon belül is gyorshajtás az elsődleges halálok?
tehát ha a rendőr a gyorshajtókat üldzi, akkor egyúttal a szabadon levő gyilkosokat bünteti.

ha legálisan akarsz menni 180-an autópályán és 100-al lakotton belül, akkor erre is van lehetőség, el kell intézni, hogy felemeljék a sebességhatárokat.
ez az országgyűlés feladata, a képviselőket meg mi választjuk. Na most már csak meg kell nézni, melyik párt programjában szerepel a sebességhatárok felelemélse, vagy eltörlése és rájuk kell szavazni.

 #18 - droland | 2010. március. 14

Ma ha valaki 180-nal hajt autópályán 130 helyett...

(és ne feledjük, hogy a 120-130km/h a régi trabant, lada időszakokban volt meghatározva az AKKORI autók lehetőségeihez képest, ma meg 10-el lassabban mehetek egy 10x biztonságosabb autóban lakott területen belül, nevetséges)

...akkor annyi pénzbüntetést kap, mintha megvert volna egy öreg embert az utcán és kifossza.

Aki EZZEL egyetért, annak azt üzenem, hogy innentől kezdve senki ne mennyen autóval de ezeknek az emberek mindegyikének verjék agyon az öregét, mert a két elkövetett BŰN pénzbírságban kb. egyenlő, vagyis a magyar jogrend szerint egy gyorshajtó ugyanolyan retek köcsög, mint az aki kifoszt és megver egy öregasszonyt.

Tehát ha TE kedves "kresz védő" egyszer is akár szándékosan akár nem gyorsabban mész akár egy pillanatra (ÉS OLYAN SOSINCS HOGY SOHA) akkor kimeríted a köcsög retek fogalmát...

 #17 - droland | 2010. március. 14

"Aki nem tartja be a KRESZ előírásait, az ne nyafogjon"

majd ha környéketeken történik egy gyilkosság és annak elfogása helyett az lesz a rendőr számára a legfontosabb hogy 52 mentél e vagy 64, vagy hogy van e pótlámpa a csomagtartóban ahelyett hogy a gyilkost keresnék, kíváncsi leszek mit szólsz.

A mai rendőrség a gyorshajtók és autósok pénzbeszedésén kívül SEMMI MÁST, ismétlem: SEMMI MÁST nem tud felmutatni.

Miért nem olvasok olyan híreket, hogy a rendőrség az elmúlt hónapban elkövetett betörés, rablás, családom belüli erőszak, gyilkosságok 100%-át felderítette?

Miért? Mert 20 forintot nem érnek. A mai magyar rendőrség azon kívül, hogy az út szélén ül és bámulja a monitort SEMMI MÁSRA, ismétlem: SEMMI MÁSRA nem képes.

Hát legyetek rá ti büszkék... én nem vagyok...

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 21 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   

Ajánljuk még

Jogsi nélkül vezette a lejárt műszakis buszt - 40 gyerekkel

Még csak egy napja tart a „European Operation Bus” közlekedési akció az országban, de a fejér megyei rendőrök az M7-es autópályán már kiszűrtek egy olyan gyerekeket szállító autóbuszt, mely lejárt műszaki engedéllyel, másik járműre kiadott rendszámmal, a szükséges okmányok nélkül vett részt a forgalomban. A buszt egy vezetői engedéllyel nem rendelkező sofőr vezette. A balesetveszélyes szállítás akár tragédiához is vezethetett volna, ha a járőrök nem vonják ellenőrzés alá a járművet. TOVÁBB

Cserbenhagyót keres a rendőrség Kecskeméten

Keresi a rendőrség azt az autóst, aki elütött egy kerékpárost, majd megállás nélkül továbbhajtott pénteken a kora reggeli órákban Kecskeméten - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel. TOVÁBB

Kiugrasztja a kisördögöt

Nincs annál izgalmasabb, mikor egy törpe autó meglódul és lehagyja az egész sort, sőt az egész utcát, de még a várost is. A C2-es sportváltozata élő legenda, szerethető kis dög. TOVÁBB

Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?