Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Nem álltak meg segíteni

Dunakeszi baleset: két halott és senki nem látott semmit?

2010. március. 10

 7 hozzászólás

Őrizetbe vették a Dunakeszin halálos balesetet okozó sofőrt, a rendőrség kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását az ügyészségnél - közölte a dunakeszi rendőrkapitány szerdán az MTI-vel. A város határában lévő körforgalomnál előző nap két ember vesztette életét.



A 2-es főút 16-os kilométerénél a körforgalomból szabályosan kikanyarodó Suzukiba rohant egy Audi. A  Suzukiban ülő két dunakeszi lakos, egy férfi és egy nő a helyszínen meghalt. Az Audi sofőrje könnyebben sérült.  Kovács László rendőrkapitány az elsődleges információkra utalva elmondta, hogy az ütközés előtt az Audi vezetője eddig tisztázatlan okból áttért a szemközti sávba, oda, ahol a körforgalomból szabályosan kihajtó Suzuki rákanyarodott a 2-es főút Budapest felé vezető szakaszára. 

Mivel a tragédiát okozó sofőr, egy 45 éves dunakeszi lakos, eddig nem nyilatkozott, és szemtanúk sem jelentkeztek, szakértők sorának kell kiderítenie, mi és hogyan történt pontosan kedd reggel fél hétkor - tette hozzá a rendőrkapitány. Kovács László megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy noha a baleset időpontjában a körforgalmat érintve sokan tartottak munkába, egy egészségügyi dolgozón kívül senki sem állt meg, pedig a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekménynek számít.

 

 



automenedzser.hu




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (7)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #7 - ... | 2010. március. 19

Igen, ez az egész iszonyúan szomorú, felfoghatatlan és bicskanyitogató! Nem is találok arra szavakat, hogy mit tudnék csinálni ezzel a féreggel, ha egyszer az életben megállna előttem. Undorító mocsok!

 #6 - Lelkiismeret-penz | 2010. március. 17

Nem csak azzal van a problema, hogy ennek a vadallatnak nincs lelkiismerete es van penze, hanem az is, hogy van kit lefizetnie a penzevel.
Erdekes modon kulfoldon tudnak egymasnak segiteni az emberek, meg akkor is, ha nem a fajtajanak van ra szuksege. Ezert undorito a magyar nep, mert nem tart ossze, sot...
Bizom benne, hogy az elet haromszorosan fogja ezt visszaadni ennek az allatnak. Azt, hogy egy szereto csaladapat, testvert, nagybacsit, ferjet... vett el tolunk.
Es nem hiszem, hogy annyi emberseg nincs senkiben, hogy jelentkezzen. Undoritoak!!!

 #5 - Lelkiismeret | 2010. március. 11

Emberek! Számomra egy nagy kérdés lebbeg már tegnap óta!
Ha egy EMBER ilyen borzasztó tett után magába néz, akkor örül, hálát ad az égnek, hogy Ő életben maradt, a családtagjai is élnek és ŐSZINTE MEGBÁNÁST tanusítva elismeri tettét és LEGALÁBB megpróbál bűnbocsánatot kérni és a hátralévő életében úgy élni, hogy ne kövessen el több bűnt és ne bántson másokat!

DE! Ez a férfi nem bánt meg semmit, nem érez lelkiismeretfurdalást, semmit!
MOST IS EGY ÁLLAT!!!! HAZUDIK ÉS MAGÁT VÉDI. A pénzével kikerüli az igazságszolgáltatást!

Ez ember???
Semmi jó tulajdonsága nincs egy ilyen féregnek.
Megölt két ártatlan embert, szülőt, feleséget, férjet. És ez sem változtatja meg!
Az ilyennek nem szabad lenne élni!!!
Én kimondom!!!

De Isten nem bottal ver!!!!

 #4 - Bölény | 2010. március. 10

Részvétem a családnak! Ez borzasztó, de az is, hogy még sokan vannak hasonló ámokfutók.
A rádióban elhangzott hír után mi végig araszoltuk a kerülőutakat és minduntalan felidéződött egy előző napi, ugyanazon a helyen lejátszódó jelenet.
Egyenletes tempóban haladtunk Pestfelől a körforgalom irányába, feleségem vezetett, ami megnyugtató követési távolságot jelent. A kocsisor mellett - a körforgalomtól 50 méteren belül - váratlanul, vagy inkább elképesztő felelőtlensággel megjelent egy BMW kb 80-as tempóval, a szemből bekanyarodó kocsi észlelésekor fékezve éppen be tudott csúszni az előttünk levő és a mi kocsink közzé. Másodperces ütemtévesztés, kissebb követési távolság - ha én vezetek az adott sebesség mellett eleve megvan - esetén ugyan az az eredmény következhetett volna be, mint tegnap.
Napközben a kislányom küldte interneten a balesetről készült képeket az alábbi szöveggel: Épp akkor történt, amikor ti mentetek munkába, akár ti is lehettetek volna! Igen, itt bárki lehetett volna

 #3 - Gabi | 2010. március. 10

Sajnos semmi meglepő nincs abban, hogy nem állt meg senki segiteni. Nekem egy hónapja volt balesetem, ahol felrepültem egy vasúti töltésre és kb 20 percet kellett várnom, mire a rendőrök és a mentők kiértek. Addig ott ültem be és láttam, ahogy autól lelassitanak, még le is tekerték az balakot, hogy jobban lássanak és jól kinézelődték magukat. Persze mondanom sem kell, hogy a kutya nem állt meg. Ez inkább suomorú.....

 További hozzászólások megtekintése (Összesen: 7 hozzászólás)

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   



Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?