Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Elterelték a figyelmét

Parkolóban fosztottak ki egy vásárlót Székesfehérváron

2010. március. 08

 Szóljon hozzá

Áruházi parkolóban lopott meg két férfi egy vásárlót Székesfehérváron, míg az egyikük felvilágosítás kérése ürügyén elvonta a meglopott figyelmét, társa az autó másik oldaláról benyúlva, kiemelte a vásárló táskáját; egy gyanúsítottat őrizetbe vettek - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel.



A táskában több irat és különféle érték, mobiltelefon és bankkártya volt - mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. 

A szemtanúk leírása alapján a járőröknek egy óra leforgása alatt sikerült nyomára bukkanniuk a feltételezett elkövetőknek, akik autóval hagyták el a bűncselekmény helyszínét. Amikor észlelték, hogy a rendőrök követik őket, a kocsiból kidobták a bankkártyát.  

A feltartóztatott járműben a rendőrök több mobiltelefont találtak, az egyik egy korábbi lopásból származott.  A kocsiban ülők közül egy férfit és egy nőt tanúként hallgattak ki, egy 20 éves férfit gyanúsítottként őrizetbe vett a rendőrség.

MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   



Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?