Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Románia

Részeg emberekre figyelmeztető közúti jelzőtábla

2010. március. 08

 1 hozzászólás

Egy földön tápászkodó ember, üveggel a kezében - ezt az érdekes figurát láthatják egy nem szokványos közúti jelzőtáblán azok a gépkocsivezetők, akik az erdélyi Arad megyei Pécska (Pecica) városon hajtanak keresztül.



A tábla arra figyelmezteti az autósokat, hogy éppen egy kocsma közelében haladnak el, ezért nagy a veszélye annak, hogy ittas ember kerül az útra váratlanul. Antal Péter, a város polgármestere a sajtónak elmondta, hogy a román-magyar határ mentén fekvő kisvárosban korábban több olyan baleset is történt, amelyeknek áldozatai ittas emberek voltak.

 

Az elöljáró ilyen táblákat először egy németországi kisvárosban látott, és nagyon hasznosnak tartja azokat. Antal bízik abban, hogy a következő időszakban csökkeni fog az ittas embereket érintő közúti balesetek száma az erdélyi településen. Örömmel nyugtázta, hogy amióta kihelyezték a jelzőket Pécska forgalmasabb kiskocsmái körül, nem ütött el autó "pityókás" embert.

 

A polgármester maga is vezet gépkocsit, és elmondása szerint ő is óvatosabban hajt, amikor észrevesz egy ilyen jelzőtáblát.



MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (1)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

 #1 - vllm | 2010. március. 09

maga a tábla:
http://www.panoramio.com/photo/33046084
http://www.panoramio.com/photo/33046617

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   

Ajánljuk még

Barrichello: az időmérő a legfontosabb a Hungaroringen

Nem sikerült a pontszerzés Hockenheimben, így a Williams a Hungaroringen szeretné kiküszöbölni a csorbát. A brit istálló korábban szinte verhetetlennek bizonyult a mogyoródi ringen, így már csak a hagyományok miatt is kötelező a jó szereplés. Ráadásul a csapat mindkét pilótája megérezte már, milyen győzni a Hungaroringen: Rubens Barrichello 2002-ben nyert itt, míg Nico Hülkenberg tavaly a GP2 futamán bizonyult a legjobbnak. TOVÁBB

Napi ezer problémát oldunk meg - gyárlátogatás a Toyotánál

Azt eddig is tudtuk, hogy a Toyota az egyik legzöldebb autógyártó, a Prius kategóriájának talán legtakarékosabb és –kényelmesebb kocsija, de most már az is elmondható a japán hibridekről, hogy félig-meddig európai kocsik. A Toyota ugyanis az Auris hibridverzióját Angliában, burnastoni gyárában készíti. Ott jártunk. TOVÁBB

Hova tűntek a régi szép autónevek?

Ferrari Testarossa. Lamborghini Diablo. Dodge Viper. Ford Thunderbird. Chevrolet Corvette. Pontiac Firebird. Ford Mustang. Szép emlékek. Hová tűntek az ütős márkanevek? Az autógyártók milliókat áldoznak a beszélő nevekért, ám új autóik sokszor nyelvi zsákutcába hajtanak. TOVÁBB

Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?