Idén az autóbeszerzésre kapott 14 millió forintból a Zuglói Közbiztonsági Közalapítvány segítségével 5 Fiat Lineát vásárolt a Zuglói Rendőrkapitányság. A pénteken átadott gépjárművekkel kerületi viszonylatban is kiemelkedő járműparkja lett a zuglói rendőröknek, és ezáltal zavartalanabbul láthatják el járőri feladataikat is.
"Az Önkormányzat eddig is és lehetőségeihez mérten ezután is segíti és támogatja a kerületi Rendőrkapitányságot, hiszen a köz rendjének védelme, biztonsága mindenek előtt áll. Ez az öt új autó pedig nagy segítség lehet, hogy még több helyen és még gyorsabban lehessenek ott a járőrök" - mondta az átadáson Weinek Leonárd polgármester. Az autókat átvevő Krammer György Zsolt, zuglói rendőrkapitány kiemelte, évek óta példaértékű az önkormányzat és a rendőrség kapcsolata a kerületben.
Az eseményen tiszteletét tette Bencze József országos rendőrfőkapitány és Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya is. Az ORFK vezetője elmondta, nem csak a Zuglóban élőknek, hanem a különböző rendezvényekre idelátogatóknak is sokkal nagyobb biztonságérzetük lesz, mivel az új autóknak köszönhetően hatékonyabbá válik a járőrözés, a bűnmegelőzés.
Technikai eszközök vásárlására 4 millió Ft-ot kapott ebben az évben a Zuglói Rendőrkapitányság az Önkormányzattól, amelynek jelentős részét az informatikai parkjuk cseréjére, bővítésére fordították. Ebből a támogatásból valósult meg az a GPS kivetítő rendszer is, amellyel nyomon tudják követni a szolgálatot teljesítő rendőrök hollétét, jelentősen megkönnyítve ezzel a gyors reagálást.
Egy hónappal ezelőtt pedig átadták a 2 millió forintos önkormányzati támogatásból megépült konditermet is, mellyel egy régi vágya teljesült a kapitányságnak.