Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Ezzel növelnék a vonzerőt

Biciklibarát fejlesztéseket támogatnak a Balatonnál

2009. június. 13

 Szóljon hozzá

A balatoni vonzerő növelésére meghirdetett új pályázatok elbírálása egyfordulós, vagyis jóval gyorsabb lesz az előzőnél, és új feltételként szerepel majd, hogy a pályázók a beruházásaik során a családbarát és kerékpáros-barát fejlesztéseket hajtsanak végre.



ETP - Executive Talent Program
Álláshirdetés
Erről Fekete Páris Judit, a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) gazdasági igazgatója számolt be pénteken, a szervezet rendkívüli ülésén Balatonfüreden.
    
A pályázatra a balatoni üdülőkörzetben érintett régiós fejlesztési tanácsok közül a dél-dunántúli 2,70 milliárd, a közép-dunántúli 1,48 milliárd, a nyugat-dunántúli pedig 0,67 milliárd forintot különített el. A BFT tagjai döntöttek arról, hogy mely fejlesztési célokat kívánják támogatni a rendelkezésre álló összegekből. Ezek között szerepel az egészségturizmus, a gyógy- és termálfürdők, a történelmi és kulturális örökség, a rendezvényhelyszínek, az öko- és aktív turizmus, állatkertek és vadasparkok, kalandparkok, strandok, lovas-, bor- és konferenciaturizmus, valamint a turisztikai szolgáltatások fejlesztése, továbbá a természeti értékek megőrzése.
    
A tervek szerint június végén, július elején kiírásra kerülő pályázatoknál két beadási határidőt szabnak - az idén őszre, és jövő év tavaszára -, hogy a megfelelően előkészített projektek akár a jövő szezonra megvalósulhassanak.


MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   



Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?