Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Fejlesztésekre készülnek

Szorgalmazza a kerékpáros közlekedést az EU

2009. május. 12

 Szóljon hozzá

Az autóval naponta megtett utak mintegy fele öt kilométernél rövidebb az EU-országok átlagában, ami azt is jelenti, hogy nagy lehetőségek nyílnak a kerékpáros közlekedés fejlesztése előtt, hiszen ekkora távolságokat minden további nélkül meg lehet tenni két keréken is - hangsúlyozta kedden Antonio Tajani, az Európai Bizottság közlekedési ügyekben illetékes alelnöke egy brüsszeli konferencián.



A Velo-City nemzetközi kerékpáros kongresszus résztvevői a környezetkímélő és költségtakarékos városi bicikliközlekedés népszerűsítéséről, illetve infrastrukturális feltételeinek megteremtéséről tanácskoznak keddtől péntekig. A Velo-City mozgalom 1980-ban indult, és azóta kétévente, más és más városban tartják meg a kétkerekűek legnagyobb nemzetközi találkozóját. Idén a belga főváros a házigazda.
    
A biciklis közlekedés nem bocsát ki káros gázokat, hatékony, egészséges és élményt nyújtó, fontos azonban, hogy biztonságos is legyen - indokolta Tajani a hatósági közreműködés szükségességét az olyan célok elérése érdekében, mint például hogy 2020-ra az uniós lakosok az általuk megtett összes út legalább 15 százalékát kerékpárral tegyék meg, illetve hogy a halálos kimenetelű kerékpáros-balesetek száma - szintén 2020-as céldátummal - a jelenlegi felére csökkenjen. 
    
A kerékpározás biztonságának növelésére az EU a 2007 és 2013 közötti költségvetési ciklusban több mint 600 millió eurót fordít. 
    
A találkozón Siim Kallas EU-biztos elmondta, hogy az Európai Bizottság alkalmazottainak 18 százaléka kerékpárral vagy gyalog jár be munkahelyére. Az egyes brüsszeli bizottsági épületek közötti ingázás céljára szolgálati biciklit lehet igénybe venni.


MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   

Ajánljuk még

Új program indul a kerékpározás népszerűsítésére

A kerékpározás tömegsportszintű népszerűsítését, a gyerekek és felnőttek kerékpáros oktatását tűzte ki célul a Vuelta Sportiroda és a McDonald's idén nyáron közösen indított BringaMánia elnevezésű programja. TOVÁBB

Napi ezer problémát oldunk meg - gyárlátogatás a Toyotánál

Azt eddig is tudtuk, hogy a Toyota az egyik legzöldebb autógyártó, a Prius kategóriájának talán legtakarékosabb és –kényelmesebb kocsija, de most már az is elmondható a japán hibridekről, hogy félig-meddig európai kocsik. A Toyota ugyanis az Auris hibridverzióját Angliában, burnastoni gyárában készíti. Ott jártunk. TOVÁBB

Hova tűntek a régi szép autónevek?

Ferrari Testarossa. Lamborghini Diablo. Dodge Viper. Ford Thunderbird. Chevrolet Corvette. Pontiac Firebird. Ford Mustang. Szép emlékek. Hová tűntek az ütős márkanevek? Az autógyártók milliókat áldoznak a beszélő nevekért, ám új autóik sokszor nyelvi zsákutcába hajtanak. TOVÁBB

Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?