Bajnai Gordont jászapáti programjára Bencze József országos rendőrfőkapitány is elkísérte, aki a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy bár a helyi rendőrörs bemutatása során létszámhiányról és az ott dolgozók szerény körülményeiről kellett beszámolnia, a közbiztonság erősítésére szánt források és intézkedések hatása már érzékelhető.
A rendőrség autóinak átlagéletkora például három év körüli és idén is 800 új gépjármű beszerzését tervezik - mondta, hozzátéve: rövidesen elkezdődik a rendőrök konfliktuskezelési ismeretekre történő felkészítése, amelyet az állomány rendkívül fiatal átlagéletkora - a tiszthelyetteseknél 27, míg összességében 33 év – is indokol