Saab 9-5 teszt: hokibot, Da Vinci és összkerékhajtás

6526 0

Mindannyian megkönnyebbültünk, amikor a Saab kapott egy új életet. Ráadásul egy függetlent. A saabosok szerint a Spyker-féle vezetés sokkal szabadabb kezet ad a svédeknek, engedik szárnyalni a fantáziájukat és mindehhez pénzt is adnak. Egyelőre.

 

További képek a galériában
További képek a galériában
Forrás: am
hirdetés

Amíg tart az újjászületés öröme, addig kell ütni a vasat. 2003 után ismét bemutattak egy új Saabot, sokat kell rá várni, de íme, itt van, sőt a nemzetközi menetpróba után már itthon is vezethettük. Úgy tekintenek a Saab 9-5-re a márka munkatársai mint a messiásra, akire ugyan sokat kellett várni, de aki kezdete egy új, szép és jobb világnak. Legalábbis Trollhattanben, ahol nem csupán a trollok laknak, hanem az összes Saab is készül. Igaz, már a távoli Kínában is folyik a nagyüzem – ott a régi Saab 9-5-ös és 9-3-as utódmodellek készülnek, és izzanak a gyártósorok Mexikóban is, ahol az új Cadillac SRX-szel közösen készül a Saab 9-4X. A jövő ugyancsak beindult, 2011/2012-ben várható a 9-5 kombija, majd egy évvel később a legújabb Mini alapjaira épített Saab 9-2. Csak remélni lehet, hogy a Spykerrel közös munka egyszer meghozza sportkocsi gyümölcsét. Várhatóan az Aero X tanulmány lesz annak is az alapja, ahogy a 9-5-ös is bőven merített belőle.

A néhány órás tesztelés során arról kellett meggyőződnünk, hogy a közhiedelemmel ellentétben a 9-5 nem egy nyújtott Opel Insignia. Harminc százalék körüli a GM-beszállítók aránya, hatvan fölötti a saját svéd technológia. A kapcsolók, a kormány formája (állítólag az nem azonos az Astrában és az Insigniában alkalmazottal, csak hasonlít rá - más a beszállító), a tanksapka, a padlólemez és a motorpaletta a General Motors korszakra emlékeztetnek, de a futómű hangolása, a menetkomfort, és a kényelmi elektronika már egy másik dimenzióba emelik az autót.

Néhány tucat kilométer után feltöltötte lelkemet a Saab-tudat, 110-re beállítottam az új nulláson a tempomatot és élveztem, ahogy a Bartókon mély férfihangon dalban szólalnak meg Heine versei. Üzletembernek, gyárvezetőnek éreztem magam és valami melegség járta át  a szívem, ahogy a Megyeri hídon (immár nyolcvannal) átnéztem a mellettem futó Saab 900-asra. Az ábrándból a Visegrádra vezető panorámaút szerpentinjei sem ébresztettek fel, csupán a visszafele úton vezetett benzines változat késztetett döntésre, ha választhatnék, az utóbbit vinném.

Forrás: am

A tervezéssel eltökölt hét-nyolc év alatt sokat változott az autóipar, így várható volt, hogy a 9-5-ös minden létező technikai vívmányt megkap a kis lökettérfogatú turbómotoroktól a harman/kardon hifiig, a sávtartó asszisztenstől a táblafelismerő rendszerig, a DAB-rádiótól a távolságtartó és állóra fékező tempomatig. A high-tech extrák közt megtalálható a pilótafülkékből ismert szélvédőre vetítés, adaptív fényszórók (Bi-Xenon Smart Beam), Saab DriveSense állítható karosszéria-magasság valós idejű lengéscsillapító szabályzással, kulcsmentes nyitás és indítás, háromzónás klíma, dinamikus parkolási segédlet, valamint XWD összkerékhajtás hátsó eLSD-vel.

A turbófeltöltős motorkínálat 1,6 literes hengerűrtartalomtól kezdődik, és a Saab méretgazdaságossági törekvéseivel összhangban főként alacsony fogyasztású négyhengeres turbómotorokat tartalmaz. Három üzemanyagtípus közül választhatunk, benzin, gázolaj és E85 bioetanol, az új 9-5-tel elérhető legalacsonyabb károsanyag-kibocsátás pedig 139 gramm/kilométer.

 


Tágas a belső tér, elöl maradt a repülőgépek vezetőfülkéjét idéző formavilág, hátul pedig soha nem tapasztalt kényelem fogad. Elődjéhez képest elöl és hátul is nőtt a láb-, illetve válltér, 134 milliméterrel a tengelytáv.
A mélyen ülő kijelzők közt megtalálható egy repülőgépes magasságmérőt idéző kilométeróra, mely a Saab szellemi örökségére utal, és elsőként az Aero X-ben tűnt fel. A kezelőszervek mindegyike – így az opcionális, szélvédőre vetítő kijelző (Pilot HUD) is jellegzetes zöld háttérvilágítást kapott. Az autó gyújtáskapcsolója, mely gyakorlatilag egy start/stop gomb, változatlanul az első ülések közti konzolon kap helyet, a váltó mellett. A black night gomb megnyomásával elsötétülnek a műszerek, csak a kilométeróra világít.     

Forrás: am

A hi-fi kínálat csúcsa egy 11 hangszórós térhatású harman/kardon hangrendszer, valamint egy 20 centis képátlójú érintőképernyőről vezérelhető navigációs rendszer, 10GB-os merevlemezzel a térképek és a zeneszámok tárolására. A nagyméretű középkonzol nem csak a multimédiás eszközök USB-s csatlakoztatására, de azok tárolására is alkalmas, része egy 12V-os hálózati csatlakozó is. A legnagyobb hiányosságot itt fedeztük fel, a Cadillactől kapott navigáció csak az osztrák határig ismeri Európát. Magyarország és a térség leghamarabb csak fél év múlva kerülhet fel a térképre, addig a nagy képernyőt filmnézésre használhatjuk.

A hátul utazók a vezetőtől függetlenül választhatnak zenét, illetve nézhetnek DVD-t. Kényelmükről a középkonzol hátsó részébe integrált kezelőszervek és az első ülések hátuljába épített kihajtható LCD-képernyők gondoskodnak, amikhez hagyományos, illetve vezetéknélküli fülhallgatók is a rendelkezésükre állnak.

Az extrák közt szerepel még az adaptív karosszéria, melynek finomhangolását a Saab DriveSense rendszer végzi, lehet komfortos, sportos és intelligens beállítást választani. Az autók teljesítményüktől függően kétféle felfüggesztéssel gördülhetnek ki a gyárból, mindkettő esetében választható sport beállítás. A 160 lovas dízel takarékos változatát ezzel az ültetett sportfutóművel kínálják. Az általunk tesztelt automatikus váltóval szerelt változat (elöl McPherson, hátul 4-link) jól tűrte a hazai útviszonyokat, de a keresztbordákon nem luxus limuzinhoz méltó zökkenésen haladt át. Ennél sokkal finomabban és fejlettebben működött az adaptív futóművel felszerelt kétliteres, összkerékhajtású, 220 lovas, kézi váltós Aero kivitel.

Da Vinci kód
Da Vinci kód
Forrás: Saab

A dízel csendben és dinamikusan mozgatta a nagy autót, az automatikus váltó tökéletesen illik hozzá. A 150 kilométeres tesztút során 6,8 litert fogyasztott átlagban. Ősszel már itthon is kapható lesz a 190 lovas biturbó dízelmodell. Jó hír, hogy immár a dízelmotort lehet rendelni összkerékhajtással is. Benzinfronton egy hónap múlva érkezik a 180 lovas 1,6 literes turbó és a kétliteres, E85-tel is működő BioPower változat, de már most elvihető a 220 lovas kétliteres turbós és a 300 lovas V6-os turbós változat. A motorpaletta csúcsát képező 2,8-as blokk nyomatéka 400 Nm, és kizárólag Saab XWD-vel együtt kapható. A 220 lovas benzines összkerékhajtással 12,5 liter körül fogyasztott száz kilométerenként a magyarul kommunikáló fedélzeti számítógép szerint.

A középkonzolt és a kényelmi-szórakoztató rendszert összekötő keskeny barázdák hálózata Leonardo da Vinci Az arányos ember című grafikáját idézi – ez a hasonlat az ügyfeleknél bejöhet, de az újságírók fejében komoly zavart okozott.

Száműzték a mechanikus kéziféket, helyét kétrészes középkonzol tölt most ki, dupla pohártartóval, USB porttal, AUX bemenettel és 12V-os hálózati csatlakozóval.

 


A Linear, Vector és Aero változatok mindegyikének utasterében speciális borítást kapnak a sofőrrel szemközti kijelzők, a középkonzol, és az ajtónyitó kallantyúk kerete. Linear felszereltségi szinten a műszerfal alja és teteje, valamint az ajtó borítása jet fekete színt kap, sötét tónusú ajtóberakásokkal és kartámaszokkal, a kárpitozás pedig jet fekete vagy pergamen színben, textilből rendelhető. A Vector felszereltség sötét ónszínt kínál jet fekete, sötét kakaó, vagy pergamen kíséretében a műszerfalra és az ajtókra vonatkozóan, míg a díszítőelemek polírozott fémhatásúak. A kárpit szövetberakásokkal díszített bőr, a választható színek pedig jet fekete, pergamen és cápaszürke. Az Aero változat utastere sportos bőrborítást kap, „Clear Zone” borítással a műszerfalon. A középkonzol fennmaradó része jet fekete, sötét tónusú fémberakásokkal. A bőr sportülések a Vectorral megegyező színekben rendelhetők, tartások, kényelmük kiváló.

A Linear változat szériatartozékai: kulcsmentes indítás/leállítás gombbal, elektronikus fék, hatmemóriás állítható vezetőülés, és négymemóriás utasülés, kétzónás klíma, héthangszórós audiorendszer AUX-bemenettel, bőr kormánykerék és szöveges kijelző.

Forrás: am

Vector felszereltség esetén ehhez hozzájönnek a tárolózsebek az első ülésnél, a kormányba épített kezelőszervek, állítható első kartámasz, tempomat, speciális utastér megvilágítás, valamint egy audiorendszer 9 hangszóróval, USB-bemenettel és grafikus kezelőfelülettel. Az Aero változat az előzőekhez képest elektromos és fűthető első kagylóülésekkel, színes információs kijelzővel és Aero feliratú, bőrbevonatú sportkormánnyal egészül ki. A kínálat csúcsát képező Aero változat megjelenéséről egyedi első- és hátsó lökhárítóborítás, 19 hüvelykes, turbinaszerű alufelnik, első ködlámpák, bi-xenon fényszórók és a hátsó lökhárítóba épített dupla kipufogócsövek gondoskodnak. A C-oszlop és a hátsó ablakok hokibotot mintázó krómdíszítése szerencsére szériatartozék, mégiscsak egy svéd autóról van szó.

A Saab 9-5-öst legolcsóbban 9,95 millió forintért kapunk (1,6T és 2,0TiD), a biturbó változat 10,35 millió forint, a kétliteres benzines ára 11 milliótól indul, a 300 lovas csúcsmodellért 16 milló forintot kérnek.

Biró Csongor

 

Saab 9-5 2.0T XWD Aero /2,0 TiD

MOTOR

 

Hengerűrtartalom (cm3)

1998/1956

Környezetvédelmi besorolás

EURO 5

Max. teljesítmény lóerő

220 lóerő/5300-as percenkénti fordulaton
160 lóeró 4000-es fordulaton

Max. nyomaték: Nm

350 Nm/2500-es fordulaton
350 Nm/1750-es fordulaton

MÉRETEK

 

Tengelytáv (mm)

2837

Hosszúság/szélesség/magasság (mm)

5008/ 1868 / 1467

Csomagtér

515 liter

Saját tömeg (kg)

n.a./1700

MENETTELJESÍTMÉNYEK

 

Végsebesség (km/h)

230/215

Gyorsulás 0-100 km/h (mp)

8/9,9

FOGYASZTÁS (l/100 km)

 

Város/országút/vegyes

n.a/n.a./9,3
6,9/4,4/5,3

Tesztfogyasztás

12,5/6,8

CO2 kibocsátás (g/km)

216/139

ÁRA

 13,995 millió/
9,95 millió forinttól

 

 

 

(x)

SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)

A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége...  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X