Audi A6 teszt: bizniszbe csomagolva
Sokáig nem értettem, miért az Audi A6 a kategória etalonja, politikusok, üzletemberek kedvenc autója, a megbízhatósági listák éllovasa. Most már tudom.
Nagyobb, mint az A4, a középkategória felsőbb, prémium osztályának képviselője, de mégsem luxusautó. Arra ott van az A8. Az A6-ban ez a jó, mindent megad, ami a nagykutyáknak kell, de lehet mondani: van drágább is, megteszi nekünk a kisebb.
Nem kell szégyenkeznünk, az A6-os már alapból is rettenetesen kényelmes, prímán kezelhető és vezethető limuzin, ám tesztautóm rendelői szinte a végletekig elmentek. Alapvetően a business-csomag volt az indok, amiért ezt az autót bemutatója után két évvel tesztre fogtuk. Ez a csomag féláron kínál néhány komoly extrát: elektromos ülésállítás elöl, belső tükör automatikus elsötétítéssel, komfort automatikus klíma Plus, 17-es alukerekek, telefon előkészítés kihangosítóval. A háromliteres összkerekes részecskeszűrős dízel A6-os alapára 14,4 milliótól indul, a business csomag ehhez a típushoz 476 ezer forint. A tesztautóban ennél jóval több kényelmi berendezést építettek be.
A hifi mesterien szól, a navigációval egybeépített egység cédéváltóját a kesztyűtartóban, erősítőjét és a navigációs lemez befogadó egységét a csomagtartóban találjuk (449 ezerért).
Az automatikus rögzítőfék és az automata klíma alapfelszereltség, ám a mi kocsinkban a klíma testre szabható, háromzónás (139 ezer forint, ha nem business-csomagban kérjük).
A légrugózást komoly áron mérik, 529 ezer forintért választhatunk a sportos menet, a kényelmes utazás, a parkolásnál és pakolásánál elengedhetetlen magasított üzemmód, vagy az intelligens automatikus futómű-beállítás között. Autópályán leültetett futóművel, a tiptronic automatikus váltó sportfokozatát is használva, golyóként repül az autó. Ha nincs forgalom és nincs rendőr, akár a 247 kilométer/órás végsebességet is elérhetjük.
A jármű úton tartásában nagy segítségünkre van a quattro összkerék-hajtás, ami nélkül nem vehettem volna be kilencvennel a hatvanas kanyarokat. Az autó a quattro segítségével úgy lő ki kilencven fokos útkereszteződésből, mintha a hátsó kerekei is kanyarodnának. Akármekkora gázt adunk, a futómű semlegesen, precízen teszi a feladatát, talán csak a néhány másodpercig felvillanó menetstabilizáló-ikon figyelmeztet arra, hogy itt most lett volna egy kis probléma.
Bár nem tetszenek nekem, a barna fabetétek kötelezőek egy ilyen autóba, legalább diszkrét volt. Ára 128 ezer forint. Az elektromos csomagtér mozgatás sokkal hasznosabb tartozék, és csak 12 ezerbe kerül. Látványnak sem rossz, amikor a parkolóban, szatyrokkal teli kezünkkel a zsebünkből biztosítjuk ki az ajtót, ami magától felemelkedik. A motor leállításakor a kormány felemelkedik, hogy a kerületükben tehetősebbek is könnyedén ki- és beszállhassanak.
A kanyarba is bevilágító xenon fényszórókért 111 ezret kell fizetnünk (tesztautómban nem adaptív volt a világítás), ez is olyan tartozék, amelyre jó, ha szánunk pénzt. Ilyen még a parkolóradar: 126 ezerért elöl és hátul is figyelmeztetnek a szenzorok, hátul ráadásul még kamera is van. Még számtalan apróságot felsorolhatunk, a memóriás bőrülésektől, a belső komfort világításig, a csomagrögzítőktől az ülésfűtésig, az elektromos ablakrolótól a változó szervós elektromosan állítható kormányig - így jutunk el végül a tesztautó 18,034milliós áráig. Ha ki tudja fizetni, gazdagnak mondható, ha csak cégautónak kapta, akkor pedig legalább miniszter.
Tesztautóm nem volt mai csirke, 18 ezer kilométer volt már benne, de ez fel sem tűnt, új, Audi szaga volt. A motor csodás, ez a háromliteres dízel erőmű a versenytársakhoz (BMW, Mercedes-Benz) hasonlóan a motorkínálat csúcsa. Vannak persze erősebb, izmosabb, jobb gyorsulást és kedvezőbb fogyasztást jegyző erőforrások, ám ezek a hathengeresek tökéletes szintézisei mindannak, amit modern motortechnikának nevezhetünk. Ennek megfelelően állati módon megy, 7 másodperc környékén van százon, automatája fokozatmentes gyorsítást tesz lehetővé és fogyasztása alig haladja meg a 10 litert száz kilométerenként. Az együtt megtett 400 kilométer során ez az átlagérték pontosan 10,28 liter volt, úgy hogy főként városban furikáztam.
Egy jó esküvői vacsora és egy jó szivar után beülni ebben a fehérben és vörösben izzó országúti luxusjachtba, felemelő érzés. A zsíros éjszakában suhanni az A6-ossal élmény: a nagy csend, az erő és a megbízhatóság életérzéssé kovácsolódik. A már említett esküvő miatt életemben harmadszor vettem fel az egyetlen zakómat. Ebben az autóban ingben, öltönyben, nyakkendőben (azért az nem volt rajtam) illendő ülni, kötelező viseletet ír elő az autó presztízse, küldetése és persze sznob mítosza. Meg kell adni a tiszteletet.
B. Cs.
Műszaki adatok
| Audi A6 3,0 TDI PDF Tiptronic Quattro | |
| MOTOR | |
| Hengerűrtartalom (cm3) | 2967 |
| Környezetvédelmi besorolás | EURO 4 |
| Max. teljesítmény lóerő | 233 lóerő 4000-es fordulaton |
| Max. nyomaték: Nm | 450 Nm 1400-3250-es fordulaton |
| MÉRETEK | |
| Tengelytáv (mm) | 2843 |
| Hosszúság/szélesség/magasság (mm) | 4916 / 1862 / 1459 |
| Csomagtér | 546 liter |
| Saját tömeg (kg) | 1765 |
| MENETTELJESÍTMÉNYEK | |
| Végsebesség (km/h) | 247 |
| Gyorsulás 0-100 km/h (mp) | 7,1 |
| FOGYASZTÁS (l/100 km) | |
| Vegyes | 8,5 |
| Országúti | 6,6 |
| Városi | 11,8 |
| Tesztfogyasztás | 10,28 |
| CO2 kibocsátás (g/Km) | 224 |
| ÁRA | A tesztautó ára 18, 034 millió Ft |
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »

Hozzászólások (2)
2004. nyarán Regensburgból hoztam A 6 Avant Q tiptronik váltóval bussiness felszereltséggel. az utolsók egyike az új változat megjelenése elött. Huszon valahány ezer km és négy év múlva becseréltem 252.000 futott km el. Az autó 2,5 V6 180 LE átvételkor 9,1 l/100 fogyasztást jelzett itthon is megtartotta a fogyasztását, még 240.000 szerviz körül is 9,3 l/100 átlagot olvastam. Autópályás (kb 70%) üzemben 180 körüli sebességet kedvelte, a vége 227 sem volt ijesztő.szerviz intervallum 30 e km és mindig szervizben, sajnos a szervizháttér az nem 100 as.
Nagyon kellemes autó a számítógép képes tanulni, letisztult belső komfort extra bőr és kényelem, minden a helyén hibátlan működés, precíz nem tolakodó tájékoztatás. A menetteljesítmény tekintetében az állandó hajtás páratlan hóban, sárban, vízben és ha időre megy a polgár megfizethetetlen az a biztonság. Most egy másik német prémium márka van soron, biztosan nem dönt csúcsot.Ami nem tetszett az a szervizek minősége, a nagy szerviz 6-700 e F
Hát biztos az új Audik már ilyen szuper autók!Nekem volt egy 2,5 ös avantom- 1999-es,amire az életemet rá kellett költeni,pedig akkor 6 éves volt!Egyik kis hiba jött a másik után.ventilátor lapát eltört,a lapát 18 ezer-de szétverte a hűtőt!!!!80-ezer.Légtömegmérő 68 ezer -turbó260 ezer-vezérműszíj csere 140 ezer az alsó görgő anyaghibás volt,eltört a tengely elment a vezérlés,szétvert a motorba mindent,700-ezer, Teleszkóp csere 60 ezer,Gázpedál jeladó47 ezer,és még sok apró kis hiba ,ez mind két év alatt-hát nekem ezek után valahogy elment a kedvem az auditól .