Schumi nem vár áttörést az új Forma-1-es Mercedestől
Nem valószínű, hogy a Mercedes idei Forma-1-es autója bajnoki címre esélyes versenygép lesz – jelentette ki a jerezi tesztelés második napja után a tavalyi autóval ideieket verő Michael Schumacher, aki hangsúlyozta: továbbra is rendületlenül hisz abban, hogy ajövőben lesz esélye pályafutása nyolcadik vb-címének elhódítására.
Kicsi a valószínűsége annak, hogy a Mercedes 2012-es Forma-1-es versenygépe alkalmas lesz a vb-cím elhódítására – jelentette ki a csillagosok kötelékét erősítő Michael Schumacher, aki az együttes tavalyi Ezüstnyilával, új Pirelli-abroncsokon az összes eddig bemutatott idei autót elkalapálta az előszezont megnyitó jerezi tesztelés második napján.
Mint ismeretes, a Mercedes a célpontnak tekintett Red Bullal, Ferrarival és McLarennel ellentétben nem vitte el új modelljét az első gyakorlásra. Bár sokan bírálják emiatt a csapatot és komoly lépéshátrányt jósolnak már az idény elejére is, a különítmény vezérkara – az élen Norbert Hauggal, a márka sportigazgatójával – több ízben is kiállt a döntés helyessége mellett.
„Annak fényében, hogy hol álltunk tavaly, szerintem nem lenne reális arra számítani, hogy az idei autó bajnoki címre alkalmas lesz. Bízom benne, hogy képesek vagyunk, de csak lépésről lépésre tudjuk megvalósítani ezt. Mi egyébként tovább dolgozunk az autónkon, de ha csak ez lenne a nagy titok, akkor szerintem az összes többi autót is később mutatták volna be” – nyilatkozta Schumacher.
Bár a 43 esztendős klasszis a visszatérését követő első két idényben kikapott csapat- és honfitársától, Nico Rosbergtől az összetettben, s egyes pletykák szerint az is előfordulhat, hogy a csillagos márka nem hosszabbítja meg az idei szezon végén lejáró versenyzői szerződését, Schumacher bizakodva tekint a jövőbe. A német továbbra is makacsul hisz abban, hogy a jövőben lehet esélye a nyolcadik vb-titulus megszerzésére: „Továbbra is azért vagyok itt, hogy a bajnoki címért harcoljak” – nyomatékosította egy újságírói kérdésre válaszolva Schumi.
A Mercedes egyébként a jerezi teszten semmilyen új komponenssel nem vértezte fel a legutolsó 2011-es specifikációjú versenygépet, hogy minél alaposabban felmérhessék a Pirelli megújult abroncskínálatát. Schumacher szerint a felkészülési program ezen része „kulcsfontosságú”, a tréning első két napján elvégzett munka „roppant hasznos” volt.
A csillagosok számára a teszt már csütörtökön befejeződik, aznap a kedden délelőtt autózó Rosberg ül majd a volán mögött.
-
Turán Frici tejesítette egy gyengén látó kisfiú álmát »
-
Elaludt és szörnyethalt a VW-s - sokkoló fotó /18+/ »
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »
Hozzászólások (0)