Istenítik Raikkönent a Forma-1-es Lotusnál
Szüntelenül áradoznak Kimi Räikkönen új csapatánál a Forma-1-es Lotus istállónál: Eric Boullier, az együttes első embere, ahol csak tudja, dicséri a száguldó cirkuszba két után visszatérő 2007-es világbajnokot, ráadásul egy friss interjúban azt is elárulta, hogy nagyon rövid idő alatt sikerült megállapodniuk a finn klasszissal.
Rendületlenül áradoznak a Forma-1-es Lotus istállónál a száguldó cirkuszba két évnyi ralizás után visszatérő 2007-es világbajnokról, Kimi Räikkönenről.
James Allison technikai igazgató az egekig magasztalta a finnt, miután az E20 típusjelű vadonatúj konstrukcióval megfutotta a legjobb időt az előszezont megnyitó jerezi tesztelés keddi nyitónapján, s magasztalja az északi menőt Eric Boullier csapatfőnök is, aki mostanában szinte sportot űz új pilótája méltatásából. Szó se róla, Räikkönen megérdemli az elismerést, főként annak fényében, hogy az andalúziai ringen gyakorlatilag hibátlanul vezetett, ráadásul legjobb idejével felülmúlta a tavalyi jerezi nyitónap legjobb eredményét is, amelyet Felipe Massa produkált egy Ferrarival.
„Már most tudom, hogy nem fog szenvedni” – mondta a Formula1.com-nak Boullier, utalva arra, hogy Räikkönen visszatérésének tavaly decemberi bejelentésekor sokan azt jósolták, hogy olyan viszontagságok várnak rá, mint a Mercedesnél 2010-ben visszatérő Michael Schumacherre.
„Láttam, hogyan vezet” – fogalmazott a Lotus szakvezetője – „Anélkül, hogy figyelmet fordítanánk az időeredményre, az ívek használatából is jól látható volt, hogyan szárnyal a pályán, hogyan használja az autót. Biztos vagyok benne, hogy szüksége van némi időre, mire száz százalékos lesz, de higgyenek nekem, el fogja érni ezt!”
Boullier úgy véli, hogy amennyiben azt az E20 típusjelű versenygép is lehetővé teszi, Räikkönen már az első néhány futam után csúcsformában lehet: „Ha megfelelő lesz az autó, potenciális futamgyőztes lesz. Olyan csomagra van szüksége, amely lehetővé teszi ezt. Úgy gondolom egyébként, hogy az évad európai szakaszának kezdetére már erre is készen áll majd.”
Mint ismeretes, a ralizás világában csak sínylődő Räikkönen tavaly tesztelt egy Le Mans-i Peugeot-t, s rövid kiruccanást tett a NASCAR világába is, ahol elmondása szerint újra feléledt benne a vágy a kerék a kerék melletti versenyzésre. Az északi klasszis sokáig a Williams istállóval folytatott tárgyalásokat, de végül a Lotus-szal állapodott meg: Boullier szerint az egyezkedés nem tartott sokáig.
„Nos, az első megbeszélésre Abu Dhabi után került sor, aztán pedig kevesebb mint tíz nap alatt le is zártuk a tárgyalásokat. Minden nagyon gyorsan ment. Közvetlenül ezelőtt belső tárgyalásokat folytattunk arról, hogy kit szeretnénk szerződtetni. Ekkor vettük fel a kapcsolatot Kimivel, akinek megrekedtek a tárgyalásai a Williams-szel, de mindenképpen a Forma-1-ben akart versenyezni. A megfelelő időben voltunk a megfelelő helyzetben. Nyilvánvalón nem a pénz volt a döntő. Tetszett neki a csomag, amit ajánlottunk és ennyi” – mondta a finn szerződtetésének körülményeiről Boullier, aki hangsúlyozza: az új szerzemény ugyanolyan vezéregyénisége lesz a fekete-arany színezetű különítménynek, mint a tavaly februári ralibalesete miatt a száguldó cirkuszból továbbra is hiányzó Robert Kubica.
Räikkönen egyébként a keddi tesztnap végén elmondta, hogy nem tulajdonít nagy jelentőséget a nyitónapon elért elsőségnek, ugyanakkor hangsúlyozta: nagyon elégedett az E20 típusjelű versenygép volánja mögött szerzett első tapasztalatokkal. A Jégember szerdán folytatja a tréningezést, míg csütörtökön és pénteken új csapattársa, a tavalyi GP2-bajnok Romain Grosjean ülhet a volán mögé.
-
Turán Frici tejesítette egy gyengén látó kisfiú álmát »
-
Három halott, két súlyos sérült maradt a piroson átszáguldó Ferrari után (sokkoló videó) »
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »
Hozzászólások (0)