Raikkönent nem szédítette meg a káprázatos kezdés
Nem túlozza el a jerezi Forma-1-es tesztelés nyitónapján elért elsőség jelentőségét a Lotus színeiben két évnyi ralizás után visszatérő Kimi Räikkönen. A finn egyébként dicséri az E20-as versenygépet, s immáron a Pirelli-abroncsoktól sem tart annyira, mint korábban.
Nem esik az elbizakodottság csapdájába a Forma-1-es előszezont megnyitó jerezi tesztelés első napján elért produkált teljesítménye után Kimi Räikkönen: a száguldó cirkuszba két évnyi ralizás után a Lotus színeiben visszatérő 2007-es világbajnok mindenkinél gyorsabbnak bizonyult az andalúziai aszfaltcsíkon, de úgy érzi, hogy hiba lenne ebből túlzott következtetést levonni.
Räikkönenhez a meglepetésgyanúsnak tartott VJM05-ös Force Indiát hajtó Paul Di Resta került a legközelebb, aki egy tizeddel kapott ki az északi menőtől, míg a nagyobb csapatok közül az RB8-as Red Bullal Mark Webber csak 4. lett, míg a McLaren és a Ferrari új gépeivel Jenson Button és Felipe Massa a 8-9. időket autózták.
„Semmit nem jelent” – mondta a tesztnap végén az elsőségről finn, aki 1:19,670-es eredményt produkált, több mint egy másodperccel jobbat, mint egy éve ugyanitt, ugyanekkor a Ferrarival Felipe Massa – „Ez még csak a teszt első napja volt. Ha egy versenyhétvégén lennénk, akkor talán jelentene valamit, itt viszont semmit.”
Räikkönen összesen 75 kört tett meg a nap folyamán, s bár egyszer félbe kellett szakítania a száguldást, mert az enstone-i csapat kicserélte a KERS akkuját, az északi hangsúlyozta: elégedett az E20-as Lotus-szal.
„Nagyon jónak éreztem az autót. Természetesen voltak már sokkal rosszabbul sikerült első napjaim is, amikor sokkal rosszabb volt az új autó. Elégedett vagyok. Az első benyomásom az volt, hogy a kezelhetőség remek. Vannak területek, amelyeken javulnunk kell, de összességében véve nagyon elégedett vagyok” – mondta a Jégember, aki felkészülési időszak kezdete előtt, január végén egy kétéves Renault-konstrukcióval már bonyolított egy akklimatizációs tesztet.
| Áradozik a Lotus technikai igazgatója |
| „Nyugodtan mondhatjuk, hogy Kimi egy igazi klasszis” – méltatta Räikkönent James Allison, a Lotus technikai igazgatója – „Beül az autóba és kapásból gyors, be sem kell melegítenie. Az időeredménye is ezt mutatja. A kondíciója kifogástalan, ami lehetővé teszi, hogy kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtson, ráadásul mindent az irányítása alatt tart. A visszajelzései kifogástalanok. Dicsérte az autó balanszát, a fékeket és mást is, viszont a kormányzás jelen pillanatban picit nehézkes ahhoz képest, amilyet szeretne, de egyébként mindent jónak talált.” |
Mint ismeretes, Räikkönen a Lotus-szerződés bejelentésekor és azóta több ízben is a sportágba tavaly visszatérő Pirelli ismeretlen abroncsait titulálta a legkeményebb diónak. A januári bemelegítő tesztelésen, valamint az E20-as hétfői menetpróbáján a finn az olasz gyártó demonstrációs gumijait használta, az éles abroncsokon most vezetett először.
„Olyanok amilyenek, de hozzá kell szokni és ki kell hozni belőlük a legtöbbet” – mondta a pirellis tapasztalatokról Räikkönen – „A friss abroncsok egyébként nagyon jók. Úgy tűnt, hogy hamarabb elkopnak, mint azok, amelyekhez hozzá voltam szokva, de ez mindenkire igaz. A hosszabb menetek során törekedni kell a gumik kímélésére, amennyire csak lehet, hogy ki tudd hozni belőlük a legjobbat.”
Räikkönen szerdán is folytatja az E20-as Lotus tesztelését, míg csütörtökön és pénteken új csapattársa, a tavalyi GP2-bajnok Romain Grosjean száguldozhat a fekete-arany versenygéppel.
-
Turán Frici tejesítette egy gyengén látó kisfiú álmát »
-
Jön az Audi Q6, Q8, R6, S2, S9, RS1 és RS8 »
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »
Hozzászólások (0)