Alonso türelmet kér a Ferrari híveitől
Nem véletlen, hogy a Ferrari vártnál harmatosabb teljesítménnyel kezdte a Forma-1-es előszezont a dél-spanyolországi Jerezben: a kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint a vörös egyletnek még csak 20 százalékosan sikerült feltérképeznie az F2012-es, a korábbiaknál bátrabb tervezési irányvonal mentén készült versenygépet. Ennek ellenére a spanyol úgy érzi, hogy a legégetőbb tavalyi probléma máris megoldottnak tekinthető.
Igyekszik megnyugtatni aggodalmaskodó rajongóit a Forma-1-es Ferrari istálló, miután az előszezont megnyitó négynapos jerezi tesztelés után sokan megkérdőjelezik az új vörös versenygép, az F2012-es potenciálját. Fernando Alonso, az együttes kétszeres világbajnoka is hangsúlyozza, hogy van magyarázat a Scuderia komótos kezdésére.
Bár Alonso a pénteki napon a legjobbnak bizonyult, s eredménye a heti program második legjobb, 2012-es autóval futott ideje volt, a szakma továbbra is nagy kérdőjelként kezeli az új vörös konstrukciót. A spanyol a zárónap után leszögezte: mivel az újdonság az előzőeknél radikálisabb tervezési irányvonal mentén készült, egyelőre a versenygép feltérképezésénél tartanak, s a pilóta szerint az autó képességeinek kibontakoztatásához még nem fogtak hozzá.
„Egyelőre korai fázisban vagyunk, rengeteg munka vár ránk” – mondta Alonso Jerezben – „Azon vagyunk, hogy minél jobban kiismerjük az autót, mert jelen pillanatban talán ha 20 százalékban ismerjük. A következő napokban foglalkozunk majd a többi tennivalóval, például a beállításokkal, mert itt most elsősorban az aerodinamikával és egyebekkel foglalkoztunk, a beállításokkal nem nagyon.”
Pat Fry technikai igazgató néhány napja rámutatott: a Scuderia sokat veszített azzal, hogy az olaszországi havazás miatt nem tudták megtartani a bemutató másnapjára tervezett fioranói bejáratást, így a rendszerellenőrzéseket, egyéb kezdeti tennivalókat is Jerezben kellett elvégezniük, ráadásul idén nem négy, hanem csak három tesztet rendeznek az előszezonban. Alonso egyetért a szakemberrel abba, hogy ez hátrányosan érinti a maranellói alakulatot.
„Sajnos már csak két teszt van hátra, mert idén egyel kevesebb áll rendelkezésünkre. Emiatt Barcelonában maximalizálnunk kell a pályán töltött időt. Pech, hogy itt most nyolc óra alatt mindössze 39 kört tudtam megtenni. Barcelonában naponta száz kör felett kell autóznunk, mert az így nyerhető információk rendkívül értékesek lesznek” – mondta a spanyol.
Alonso egyébként úgy érzi, hogy bőven vannak pozitívumai a jerezi tréningnek: 2005 és 2006 világbajnoka szerint az idei modellel máris megoldódott az egyik olyan kulcsfontosságú probléma, amely tavaly sok bosszúságot okozott az alakulatnak.
„Az eddigi tapasztalataim szerint az autó egyik erőssége a gumik felmelegítése. Úgy tűnik, hogy a tavalyi évvel ellentétben most képesek leszünk kihozni a legjobbat az első körből” – fogalmazott az oviedói klasszis.
-
Turán Frici tejesítette egy gyengén látó kisfiú álmát »
-
Halálra gázoltak egy gyalogost Pilisvörösváron - teljes útzár »
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »
Hozzászólások (0)