Vb-sikert vár idei Forma-1-es autójától a McLaren

711 0

Nagy reményeket fűz a McLaren MP4-27 típusjelű idei Forma-1-es versenygépéhez a csapatfőnök, Martin Whitmarsh, aki egy interjúban leszögezte: a wokingi különítmény mindent megtett annak érdekében, hogy a tavalyi ezüstérmet idén aranyra cserélhessék. A szakvezető újfent kiállt Lewis Hamilton mellett is, akit számtalan bírálat ért tavalyi ingadozó teljesítménye miatt.

Lewis Hamilton
Lewis Hamilton
Forrás: McLaren

Fokozott optimizmus jellemzi a McLaren Forma-1-es istállóját néhány nappal az MP4-27 típusjelű idei konstrukció leleplezése előtt. Erre lehet következtetni a csapatfőnök, Martin Whitmarsh is, aki a Formula1.com-nak adott interjújában hangsúlyozta: a téli időszakban a wokingi csapat mindent elkövetett annak érdekében, hogy idén érdemi esélyük legyen a világbajnoki címek elhódítására.

hirdetés

Mint ismeretes, tavaly a Red Bullra senki nem talált ellenszert a mezőnyben: az energiaitalosok mögött a McLaren volt a legerősebb istálló, de hiába jutott Jenson Button és Lewis Hamilton három-három futamgyőzelemig, Sebastian Vettelre és az energiaitalosokra nem tudtak veszélyt jelenteni. Whitmarsh bízik benne, hogy a február elsején bemutatkozó új modellnek köszönhetően fordul a kocka.

„Jó irányba haladunk a fejlesztésekkel” – nyilatkozta a szakvezető – „A McLarennél egész télen mindenki olyan keményen dolgozott, ahogyan csak lehetséges, mert szeretnénk a második helyet az elsőre cserélni. Noha az elkötelezettséghez elengedhetetlenül szükséges az is, hogy mindannyian áldozatokat hozzunk, szerintem az embereink ezt nem így látják. A Forma-1-ben dolgozó emberek rendkívül motiváltak, a McLaren embereiben pedig még inkább munkál a bizonyítási vágy. A Forma-1-ben töltött 46 évünk alatt 20 világbajnokságot nyertünk, s ezt a rekordot mindenki elismeri. Higgyenek nekem, azon v agyunk, hogy tovább gyarapítsuk a dicsőséglistánkat.”

Whitmarsh újfent kiállt Hamilton mellett is, akit számtalan bírálat ért tavalyi ingadozó teljesítménye miatt. Noha az egyik szigetországi lapban megjelent popsztár-playboy jellegű fotók miatt a télen ismét szóba került, hogy a menedzsment nem jó irányba tereli a 2008-as világbajnokot, a szakvezető töretlenül hisz Hamiltonban.

„Lewis három futamot nyert 2011-ben, így egyike volt annak a három pilótának, akik egynél többször győztek. A másik kettő Sebastian és Jenson volt. A csapatok többsége soha, de soha nem jut el arra a szintre, hogy hat futamot nyerjen egy szezonban, s a versenyzők többsége sem fog háromszor nyerni egyetlen idény alatt, ahogyan azt Lewis tette tavaly. Kínában, Németországban és Abu Dhabiban roppant meggyőzően teljesített, mint ahogyan más helyszíneken is. Van benne igazság, hogy 2011 nehéz szezon volt számára, de az ambíciója annak köszönhető, hogy ő saját maga legnagyobb kritikusa” – mondta Whitmarsh.

Tavaly még az is felmerült, hogy a brit – akinek idén jár le a szerződése a McLarennel – fontolgatja a távozást nevelőegyesületétől. Állítólag Montrealban tárgyalt is a Red Bullal, köztudottan szívesen látnák a Ferrarinál is, Whitmarsh azonban úgy véli, hogy a szigetországi kedvenc továbbra is jól érzi magát a csapatnál.

„Az emberek emlékezete meglehetősen rövid, nem igaz?” – mondta – „Lewis a fél élete során szerves része volt a McLarennek. Része a McLaren-történelemnek, a McLaren-családnak és ezt ő is tudja jól. Ráadásul fenomenálisan sikeres volt abban az öt évben, amit nálunk töltött Forma-1-es versenyzőként. Az ötből három szezon során egészen az utolsó futamig esélyes volt a világbajnoki címre, 2008-ban pedig el is hódította azt. Mivel 90 futamából 17-et meg is nyert, rendkívül előkelő helyet foglal el a Forma-1 legnagyobbjai között.”

Már korábban kiderült, hogy az MP4-27-est Button próbálhatja ki először: bár érdemi jelentősége nincs annak, hogy ki vezethet először egy-egy új autót, általánosan elfogadott tény, hogy motiváció és érzelmek vonatkozásában minden versenyzőnek sokat jelent egy ilyen gesztus. Whitmarsh leszögezte: nincs jelentősége annak, hogy melyik pilótájuk vezetheti elsőként az új teremtményt.

„Könnyedén lehetett volna fordítva is” – mondta a szakember – „Jenson és Lewis egyébként egyaránt sok időt töltenek majd a volán mögött Spanyolországban a következő néhány hétben. Mindketten alig várják, hogy elkezdődjön a munka. Szerencsések vagyunk, hogy két világbajnok alkotja a versenyzőpárosunkat, amit más csapat nem mondhat el magáról, s ahogyan eddig, úgy ezután is, a McLaren egyaránt elsőszámú pilótaként kezeli majd mindkettejüket.”

(x)

SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)

A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége...  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X