Webber is kacérkodik a Forma-1-es Ferrarival

628 0

Noha a Ferrari és Sebastian Vettel hónapok óta kölcsönösen kacérkodik egymással, a világbajnok sofőr csapattársa, Mark Webber sem tett még le arról, hogy egy napon a vörösöknél szerepeljen. Igaz, az ausztrál nehezen tartja elképzelhetőnek, hogy valaha is hátat fordít a Red Bull istállónak.

 

Mark Webber
Mark Webber
Forrás: Red Bull
hirdetés
Nem csak a világbajnok Sebastian Vettelt foglalkoztatja a Ferrari istálló, hanem a Red Bull másik versenyzőjét, Mark Webbert is. A taaly vb-bronzérmet szerző ausztrál sofőr ezt egy brit szaklapnak adott interjúban árulta el.

Mint ismeretes, a maranellói egylet nem titkolja, hogy szeretné megszerezni Vettel, s bár a német saját bevallása szerint a közeljövőben biztosan nem vált csapatot, azt több ízben is elismerte, hogy vonzónak találja a nagy múltú olasz egyletet. Webbert tavaly hozta összefüggésbe a vörösökkel a nemzetközi sajtó, s a kenguruföldi sem leplezi, hogy egy napon szívesen vezetne az alakulatnál.

„Azoknak a vörös autóknak még mindig megvan a maguk romantikus vonzereje…” – nyilatkozta Webber az F1Racing című lapnak, amikor arról kérdezték, hogy melyik csapat lenne az, amelynek kedvéért hajlandó lenne hátat fordítani a Red Bullnak.

Bár tavaly Webber több ízben is összetűzésbe került jelenlegi munkaadójával a csapaton belüli viszonyok miatt, s az is felmerült, hogy már az idei szezon előtt távozik a brit-osztrák gárdától, a pilóta leszögezte: egyelőre elképzelhetetlennek tartja, hogy másik alakulathoz igazoljon.

„Bízom benne, hogy továbbra is keményen dolgozhatok a Red Bullnál” – mondta a kenguruföldi sofőr – „Tudják jól, híres vagyok arról, hogy amikor csinálok valamit, azt mindig, minden körülmények között a tőlem telhető legjobban csinálom. Tudják azt is, hogy most is ezt fogom csinálni.”

A mostanáig 6 futamgyőzelmet jegyző Webber 2007 óta szerepel a Red Bullnál, míg 2002 óta datálódó pályafutása során megfordult a Minardinál, a Jaguarnál és a Williamsnél is.

 

(x)

SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)

A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége...  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X