Vettel: megnyerem a vb-t

352 0

Sebastian Vettel, a Red Bull fiatal titánja hibát hibára halmozott a legutóbbi két futamon, de biztos benne, hogy tanulva ezekből csak még jobb versenyzővé vélik. A német biztos benne, hogy megnyeri az idei világbajnokságot.

Sebastian Vettel
Sebastian Vettel
Forrás: Red Bull
Komoly hibát vétett a Forma-1-es világbajnokság legutóbbi két futamán, a Hungaroringen és Spa-Francorchams-ban is a világbajnokság egyik legfőbb esélyesének tartott Red Bull-fenegyerek, Sebastian Vettel. A német úgy érzi, hogy tanult az esetekből és ezek a tapasztalatok is hozzájárulnak ahhoz, hogy minél jobb versenyzővé váljon.

Mint ismeretes, a Hungaroringen Vettel biztosnak tűnő győzelmet bukott el, amikor hibázott és túlságosan lemaradt a biztonsági autó mögött. Hibázott a német Spa-Francorchamps-ban is, ráadásul több ízben: először a McLaren címvédőjét, Jenson Buttont tette taccsra egy elhibázott előzési manőverrel, majd a Force India pilótájával, Vitantonio Liuzzival akaszkodott össze, aminek defekt lett a vége.

„Nyitott és őszinte ember vagyok, így elismerem, hogy hibáztam. Nem vagyok büszke ezekre az esetekre, de változtatni már semmin nem tudok. Legfeljebb annyit tehetek, hogy gondoskodom róla, többé ilyen nem fordulhat elő. Egyébként minden egyes hibával jobb versenyző válik belőled” – nyilatkozta az Auto Bild Motorsport című német szaklapnak Vettel.

Mint a német elárulta, nem lepte meg, hogy hideget-meleget egyaránt kapott a baklövések miatt: „A Formula 1 hatalmas show” – mondta – „Ha minden jól megy, te vagy a legnagyobb. Ha elkövetsz egy hibát és néhányan nem tudják pontosan, hogy mi történt, mert nem ismereik a pontos okokat, akkor rögtön csak egy idióta vagy. Számomra a legfontosabb az, hogy jómagam tisztában vagyok az igazsággal.”

Két botlása után Vettel a 3. helyet birtokolja az egyéni tabellán: a 151 pontos pilóta saját csapattársától, a 2. pozíciót birtokló Mark Webbertől 28, míg az éllovas McLaren-kiválóságtól, Lewis Hamiltontól 31 egységgel van lemaradva. A német nem aggódik a végjáték miatt, sőt, nagyfokú magabiztosságról tanúbizonyságot téve kijelentette: biztos benne, hogy megnyeri az idei világbajnokságot.

„Csapat vagyunk” – fogalmazott Vettel – „Voltak eddig is problémáink, mégis sok pontot szereztünk. Nem azért, mert szerencsések vagyunk, hanem azért, mert a csomagunk elképesztően erős. Magam miatt sem aggódom. Tudom, hogy mennyire vagyunk jók és azt is, hogy megszerzem az idei vb-címet.”

(x)

SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)

A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége...  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X