Senki nem észlelte Massa szabálytalan rajtját Spában

851 0

Kisebb botrány van kialakulóban Felipe Massa belgiumi versenyével kapcsolatban: egy interenetes videó tanúsága szerint a Ferrari brazilja abszolút szabálytalanul foglalta el a rajtpozícióját Spa-Francorchamps-ban, de ez a versenyirányításnak fel sem tűnt. Az FIA vizsgálatot indított az ügyben.

Közel egy héttel a Belga Nagydíj után kisebb botrány van kirobbanóban Felipe Massa Spá-i szereplésével kapcsolatban.

A Ferrari brazilja a 4. pozícióban zárta az eső miatt kaotikussá vált összecsapást, azonban az Internetre felkerült egy szurkoló által készített videofelvétel, amely rávilágít: a dél-amerikai szabálytalanul foglalta el a rajtpozícióját. A versenyző közel fél autóhosszal szaladt túl a rajtkockán.




Massa ezzel elméletileg jogosulatlan előnyre tett szert és megszegte a szabályokat, de mivel ezt sem a pályabírók, sem a rajtkockába épített elektronikus ellenőrző rendszer nem jelezte, a versenybírók nem marasztalták el kiugró rajt miatt a Ferrari pilótáját. 

Nem tudtak a vétségről az ellenfelek sem, panasz nem érkezett, így Massa eredményét nem fenyegeti veszély, azonban az FIA tudatta: vizsgálatot indítottak annak érdekében, hogy kiderítsék, hogyan fordulhatott elő ilyen malőr.

„Annak érdekében, hogy ez többé ne fordulhasson elő, az FIA kivizsgálja, milyen probléma lépett fel a versenyirányítás kommunikációjában” – idézi az Autosport című brit szaklap az irányító testület szóvivőjét, aki megerősítette, hogy Massa belgiumi eredményét nem fenyegeti veszély.

Massa a Spa-Francorchamps-ban elért 4. hely után 109 ponttal a 6. pozíciót foglalja el az egyéni tabellán.

(x)

SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)

A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége...  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X