Teret nyer a bioetanol a hazai raliban
Sikeres évadot zárnak a hazai rally sportban a bioetanolt használó csapatok, hiszen két - köztük a legerősebb kategória összetett versenyében is - E85 üzemanyaggal hajtott versenyautó áll az élen. A rally OB I. osztályában, N4 kategóriában az Aschenbrenner György (ASI) – Pikó Zsuzsa , míg N3 kategóriában a Hibján József – Szurovcsák István páros lett bajnok egy futammal a 2010 évi bajnokság vége előtt.
Néhány éve még érdekességnek számított az E85-tel tankolt autó a hazai rally versenyeken, mára azonban sokszorosára nőtt az érdeklődés az üzemanyag iránt. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) és a csapatok is kezdik felismerni a bioetanol nyújtotta előnyöket, jelenleg mintegy húsz csapat versenyez az alternatív üzemanyaggal az első osztályban.
Az E85-tel versenyzők tapasztalatai szerint a bioetanol a környezettudatosság mellett további előnyöket is hordoz: alacsony fordulatszámon nagyobb nyomatékot képes leadni az autó, az alacsony égési hőmérséklet miatt kevésbé melegszik a motor, valamint a beállításokkal sem kell „pengeélen táncolni”, mint versenybenzin használata esetén.
„Nagyon komoly mérföldkő számunkra, az E85 megjelenése a ralisportban. Örülünk, hogy az általunk kezdeményezett, és a versenyzök által támogatott bevezetést a MNASZ jóváhagyta. A bajnokságban ki tudtuk használni a bioetanol tulajdonságait, például a jó hűtést, az alacsonyabb üzemi hőmérsékletet. Nagyon jó üzemanyaghoz jutottunk igy hozzá, kompressziótűrése miatt biztonságosabb, vetekszik a legdrágább versenyüzemanyagokkal, és költségben viszont jóval alacsonyabb” – mondta az abszolút OB győztes Aschenbrenner György.
Az E85 üzemanyag a gyakorlatban is igazolja a versenyzők elvárásait, hiszen az OB 1. osztályban N4, és az N3 kategóriában is győzelmet arattak bioetanollal hajtott autók. A „királykategóriának” számító N4-ben a Mitsubishi Lancer Evo IX-el versenyző Aschenbrenner György – Pikó Zsuzsa páros végzett az élen, és összesítésben is a tabella élén, míg N3 osztályban a Hibján József – Szurovcsák István alkotta csapat lett első Ford Fiestájával az összesített rangsorolásban. „Első fecskékként jelentünk meg a magyar bajnokságban bioetanol üzemű versenyautóval még 2007-ben. Versenyzőtársaink már az első évben nagy érdeklődéssel fordultak hozzánk tapasztalatainkkal kapcsolatban és nagyon örülünk, hogy ma már ilyen népes mezőny használja a környezetbarát E85-öt. Külön öröm számunkra, hogy Asiék révén N4-ben és általunk N3-ban is E85-tel hajtott autó nyert bajnoki címet egy versennyel a 2010-es szezon vége előtt.” – nyilatkozta Hibján József, az E85 Motorsport versenyzője.
A bioetanol üzemanyag versenypályákon történő engedélyezése a 2009-es szezont követően vitákat váltott ki a hazai autósport berkein belül. A zöld üzemanyag használata mellett érvelve a Magyar Bioetanol Szövetség több MNASZ egyeztetésen is részt vett az idényt megelőzően. „Nagy örömünkre szolgált, hogy az MNASZ engedélyezte a hazai bajnokságban a bioetanol üzemanyag használatát, ami kiemelkedő lépés az autósportok környezetterhelésének csökkentésében.” – mondta el Héjj Demeter, a Magyar Bioetanol Szövetség elnöke.
-
Forma-1-et néznek a német válogatott tagjai »
-
Íme, a Spanyol Nagydíj végleges rajtrácsa - frissítve »
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »

Hozzászólások (0)