A fél világ a Balatonba szakadt Hummereken röhög - fotók
Világszenzáció lett a Balatonba szakadt két Hummer: a pórul járt terepjárósok nem csak a hazai Photoshop-gurukat ihlették meg, esetükről a világ számos szaklapja, blogja is címlapon számolt be.
A balatonakarattyai Hummer-mizériáról olyan vezető internetes autós portálok, blogok is beszámoltak, mint például a GT Spirit és a Jalopnik, amelyeket a világon mindenütt mértékadónak tartanak.
Mint ismeretes, a két Hummer alatt hétfő este szakadt be a Balaton, amikor a balatonakarattyai strandnál a tiltás ellenére a jégre merészkedtek.
A balatonalmádi rendőrkapitányság korai közlése szerint a két terepjáróval fiatalok mentek a Balaton jegére, időközben azonban kiderült, hogy az autókban hét, negyven év körüli ember ült, akiknek sikerült a partra evickélni.
A terepjárókat egy balatonfűzfői vállalkozó speciális eszközökkel vontatta a partra. Az MTI közlése szerint az autókat vezető két ember ellen jégen tartózkodás szabályainak megszegése miatt szabálysértési eljárás indul.Egyrészt járművel mentek a jégre, másrészt sötétben tették azt.
Képek a mentésről:
-
A világ legerősebb dízel szabadidőautója - Fostla Audi Q7 V12 TDI (fotók) »
-
Íme, a Spanyol Nagydíj végleges rajtrácsa - frissítve »
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »
Hozzászólások (0)