Az Audi buktatta le a dílereket

524 0

Február 3-án pénteken a Tolna megyei rendőrök vendégszerepeltek Dunaújvárosban, és egy igazoltatás közben kábítószerre bukkantak. Este hét órakor a Bocskai út egyik parkolójában vontak ellenőrzés alá egy Audit és a benne ülő három férfit. Egyikőjük az igazoltatás megkezdése előtt egy fehér nejlonszatyrot próbált a gépkocsi alá rugdosni, nem sok sikerrel. Mint kiderült a szatyorban majd 122 gramm kannabisz származék volt.

Az autóból egy kis piros-fekete táska is előkerült, abban 57 gramm kannabisz származékot talált a közben helyszínre küldött újvárosi szemlebizottság. Mindhárom fiatal férfi lakcímén házkutatást tartottak a nyomozók. Egyikőjük lakásából pipa és különböző mintás bemarású fehér tablettákat foglaltak le.

hirdetés

Kérdésre egyikőjük sem tagadta, hogy fogyasztott volna kábítószert, ugyanakkor a kihallgatások során több helyen ellentmondást tapasztaltak a nyomozók, amelyek feloldása a megindított eljárásra vár. Az intézkedés során megállapították, hogy az Audi 19 éves sofőrjét a Szekszárdi Városi Bíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette, valamint garázdaság vétség miatt két évre próbára bocsátotta, ami jövő áprilisában jár le. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi bűncselekményt, jelesül a megszerzéssel elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettet a próbára bocsátás hatálya alatt követte, ami miatt őrizetbe vették.

Ercsiben az Alba Akció Alosztály tagjai igazoltattak hétfő éjjel egy 22 és egy 23 éves fiatalembert. A két fiatalt kábítószer fogyasztása közben érték tetten. Mint kiderült egyikőjük vitte a speed-et, a másik a füvet. A város külterületén a két egymás mellett álló autó lett gyanús a rendőröknek az éjszakai órán. A két férfit gyanúsítottként hallgatták ki.

(x)

SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)

A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége...  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X