Softail Slim: újdonság a Harley-Davidsontól - fotók
Február 11-én, a Harley-Davidson nyílt napján Magyarországon is bemutatkozik a legendás gyártó Softail Slim nevű újdonsága.
Ha elemeire bontunk egy Harley-Davidson Softail motort máris kész a Softail Slim! A keskeny hátsó rész, a levágott első sárvédő, a kevesebb takaró elem, a szóló ülés vagy a kisebb kerekek, mind a Slim összetéveszthetetlen ismertető jegyei – áll a hivatalos közleményben.
„Eljött az idő, hogy a motorok külsejét a blokk határozza meg! A Slimet úgy építettük, hogy legjobban visszaadja a 40-es, 50-es évek építési stílusát, így sok alkatrésznek fontos szerepe van csakúgy, mint a Hollywood kormánynak." mondta a designer, Casey Ketterhagen, majd hozzátette: "Egyszerűen diétázni küldtünk egy Softailt. Átalakítottuk a hátsó részt egy keskeny gumival és alacsony sárvédővel így máris a motor szívére, a blokkra helyeződött a hangsúly. A tank és az ülés sarka közt még egy kis hézagot is hagytunk, hogy a motoros jól lássa a blokk tetejét.”
A motor egyszerűségének és tisztaságának megőrzéséért, a Slim hátsó lámpája egybe lett építve a fék és az irányjelző egységekkel. A hátsó sárvédő bal oldala nem takar el semmit a vaskos elemekből és rögzítőkből, bár egy vékony és formás bőrdarab védi a tankot a karcolásoktól. A blokk oldala polírozott elemekkel díszített, az első sárvédő pedig a karcsúság jegyében finoman megvágott.
„Az eredeti Hollywood kormány tulajdonképpen még a háború előtti Harley-Davidson idők Springer® villás modelljeitől származik, széles fogásával és kormány merevítőjével.” – folytatta Ketterhagen, majd hozzátette: „A Slimen egy merevítős fekete fényezésű kormányt használtunk, melyre fekete kezelőszerveket és kapcsolókat szereltünk fel.”
De nem csak ez maradt meg a Slimben a régi időkből: a szemet gyönyörködtető fekete tank konzol egy retró sebességmérő-órával, a félhold alakú fekete lábtartók, az ovális, fekete légszűrő fedél, valamint feketére fényezett felnik és kerekagyak, mind a retró hangulatot erősítik.
A kiegyensúlyozó tengellyel szerelt Twin Cam 103B™ -as blokk gumis rögzítést kapott a vázhoz, így szinte minimálisra csökkent a blokk vibrációja. A Softail váz még jobban erősíti a merevvázas hatást, ahol valójában egy nagyon jól működő olajos lengéscsillapító teszi a dolgát a blokk alatt. A 650 mm-es ülésmagassággal, és az előretolt lábtartókkal a Slim vezetése igazán kényelmessé válik, még a hosszú utakon is.
A 2012-es Harley-Davidson Softail Slim jellemzői:
• Gumi ágyazású, léghűtéses, 1690 ccm-es Twin Cam 103B™ kiegyensúlyozó tengelyes blokk automata kompressziós hengerrel (ACR), 132Nm nyomatékkal 3250 rpm fordulaton.
• Fekete blokkal polírozott fedelekkel
• 6-sebességes Cruise Drive™ váltómű
• Krómozott, alul/felül elvezetett “shotgun” kipufogó vágott végekkel
• Ovális fekete légszűrőfedél
• Klasszikus 18.9 literes Fat Bob® üzemanyagtartály
• Fekete tankkonzol, retró stílusú sebességmérővel
• Dunlop 16” (MT90B16) első és (MU85B16) hátsó gumiabroncs
• Acél felnik, fekete színben
• Hollywood kormány, merevítéssel
• Fekete lámpabúra, krómozott gyűrűvel
• Félhold alakú, retró lábtartók
• Chopperes hátsó sárvédő, keskeny hátsó gumival
• Vágott első FL sárvédő
• Egybe épített hátsó lámpa
• Szóló ülés, különleges borítással
• Fekete olajtartály
• Színválaszték: Vivid Black (fényes fekete) , Denim Black (matt fekete) és Ember Red Sunglo (bordó)
• A biztonsági berendezés tartalmazza a Smart Security riasztó rendszert, kulcs nélküli indítással és az ABS fékrendszert
-
A világ legerősebb dízel szabadidőautója - Fostla Audi Q7 V12 TDI (fotók) »
-
Kiesett az autóból és meghalt a sofőr Szentkirályszabadján - fotó »
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »
Hozzászólások (0)