Keveseknek jut majd az új Aston Martinból - fotók
Az angol cég nyilvánosságra hozta az első fotókat a végleges, sorozatgyártásba kerülő Zagato modellről.
A V12 Zagato világpremierjét a jövő héten kezdődő Kuwait Concours d’ Elegance nevű négy napos rendezvényen tartja az autógyár, Európában pedig leghamarabb a márciusi Genfi Autószalonon lesz testközelből megcsodálható az új sportkupé.
A motorháztető, a tető és az ajtók emberi kéz által készültek aluminium felhasználásával, míg az első- és hátsó lökhárítók, a két oldalsó küszöb és a csomagtartó fedele szénszálból lett megformálva. A megrendelők négy színből választhatják ki a karosszéria festését, melyek a Scintilla ezüst, Alloro zöld, Alba kék és Diavolo vörös fantázianeveket kapták. Az utastérben kizárólag fekete bőrt és alcantarát látni, díszítésként itt-ott szénszálas anyagot is használtak a designerek. A kupé meghajtásáról egy V12-es, 6,0 literes szívómotor gondoskodik, amely 517 lóerőt és 570 newtonméteres forgatónyomatékot képes a vezető jobb lábának szolgálatába állítani. A sebességváltó kézi kapcsolású és hat fokozattal rendelkezik.
Az új modellt 2012 második felétől kezdik gyártani és az első darabok leszállítására október után számíthatnak a megrendelők. Ők egyébként nem lesznek túl sokan, a cég ugyanis mindössze 150 darab V12 Zagato előállítását vette tervbe. Nagy tolongásra azért így sem kell számítani, mivel az alapváltozatért 400 000 eurót (jelenlegi árfolyamon 117 millió forintot) kér el a gyártó.
-
Ryanairrel Budapestről a dániai Lego-gyárközpontba »
-
Kiesett a gyerek a mozgó autóból, az édesanyja utána ugrott (döbbenetes videó) »
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »

Hozzászólások (0)