Két évig a Főtaxi szállítja a közmédia munkatársait

270 0
Taxi
Taxi
Forrás: flickr

A Főtaxi szállíthatja két évig a közmédia munkatársait - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) a taxitender eredményes lezárulta után pénteken közleményben az MTI-vel.

hirdetés

Az MTVA a taxis szolgáltatások biztosítására tavaly december 10-én írt ki ismételten közbeszerzési pályázatot. A nettó 252 millió forint összegű tenderre a kiírásban megadott pontozás alapján összességében a Főtaxi Zrt. nyújtotta be a legkedvezőbb ajánlatot a határidőig.

Az Európai Unió közbeszerzési értesítő portálján közzétett kiírás szerint a pályázat nyertese vállalkozási keretszerződéssel, 24 havi időszakra, napi 24 órás folyamatos rendelkezésre állással, jellemzően Budapest területén és a főváros közigazgatási határától számított 50 km-es körzetben, nettó 252 millió forint értékig biztosíthatja a személyszállítási szolgáltatásokat az MTVA számára.

Az alap emlékezetett arra, hogy a pályázatra való jelentkezés feltétele volt a hasonló nagyságrendű, "már teljesített szolgáltatás" igazolása, és a megfelelő gépjárműflotta. A pályázóknak rendelkezniük kellett az előző három naptári év során teljesített, hasonló témában kötött, legalább egy éves időtartamra vonatkozó, összesen legalább 100 millió forint értékű közbeszerzési szerződéssel.

A pályázaton induló társaságoknak a szolgáltatás teljesítéséhez továbbá legalább 500 személygépkocsival kell rendelkeznie, köztük 200 "A" kategóriás, 170 kombi típusú, valamint ötven 1+6 személyes gépkocsival.

A közmédia taxitenderére január 24-ig lehetett jelentkezni, a pályázat elbírálásánál a megadott pontozási rendszer szerint elért összpontszám alapján értékelték a pályázatokat.

A pályázati kiírásban is közzétett részszempontok, illetve számítási módszer alapján összességében a Főtaxi Zrt. ajánlata bizonyult a legelőnyösebbnek, ezért a közbeszerzési eljárási rendnek megfelelően a közmédia az említett társasággal köti meg a két évre szóló vállalkozási keretszerződést.

(x)

SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)

A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége...  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X