Nyomoznak a Malévnál

204 0

Megindította a nyomozást a Malév ügyben a Központi Nyomozó Főügyészég - tudta meg a szóvivőtől a hírtévé.

A légitársaság privatizációja, visszaállamosítása és a viszontgaranciák miatt az elszámoltatási kormánybiztos 5 feljelentést tett két hete. A Malév közgyűlése pénteken ülésezett, de a flotta bérleti szerződésének meghosszabbításáról, illetve tőkeemelésről sem döntött - tudatta Berényi János, a Malév Zrt. elnöke. A központi nyomozó főügyészség e héten kapott kijelölő határozatot a Legfőbb Ügyészségtől, ez azt jelenti, hogy a hét közepén érkezett meg a kijelölés a Központi Nyomozó Főügyészséghez. A főügyészségünk a mai napon a feljelentések többségében nyomozást rendelt el, míg az egyik feljelentés ügyében feljelentés kiegészítésről döntött - mondta a Hír TV-nek Fazekas Géza. Berényi arról is tájékoztatott: a lízingbe adó céggel jelenleg is folyik a tárgyalás Amszterdamban.

hirdetés

A Malév igazgatósága várhatóan hétfői ülésén foglalkozik a témával. A Malév pénteken délelőtt megkezdett folytatólagos közgyűlését megszakították, és este hat óráig szünetet rendeltek el, mert a Boeing repülőgépek lízingcégével még nem zárultak le a tárgyalások. Kora este befejezték a közgyűlést, ám a Malév Zrt. elnökének ezután kiadott közleménye sem tudott döntésekről beszámolni.

(x)

SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)

A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége...  Tovább »

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X