Látogatói központot nyit a győri Audi

202 0

Az Audi Hungaria 120 millió forintos beruházással látogatói központot alakított ki vendégfogadóval, gyárlátogatói útvonalakkal, szigetekkel.

Hétfőtől naponta két, egyenként legfeljebb 25 fős csoportban kísérik végig a vendégeket, akik az ingyenes gyárlátogatáson ismerkedhetnek a csúcstechnológiájú motor-, és járműgyártással magyar, német, illetve angol nyelvű vezetés mellett - közölte Lőre Péter kommunikációs vezető pénteken sajtótájékoztatón.
Bejelentkezni a gyárlátogatásra az Audi internetes oldalán lehet.

Lőre Péter kifejtette: az eddig is nyitott vállalat mostantól a márkához méltó külsőségek között fogadja a vendégeket. A főbejárat mellett berendezett reprezentatív létesítményben  kávézót és shopot nyitottak. Az utóbbiban az Audi márkajelzésű ruházati termékeket és ajándéktárgyakat kínálják a betérőknek.  A fogadóban a vendégeknek filmet vetítenek a vállalatról, hogy még élményszerűbbé tegyék a látogatást.

A motor- és a járműgyártás folyamatait az üzemcsarnokokban ismerhetik meg az érdeklődők. Terveznek úgy nevezett témaspecifikus látogatásokat is, amelyek a motorfejlesztő központba és a szerszámgyárba vezetik majd a vendégeket. 

A győri vállalat tizennégy év feletti vendégeket fogad, a látogatás ingyenes. Ez győri sajátosság, az európai autógyárak ugyanis szinte kivétel nélkül belépési díjat kérnek a hasonló  szolgáltatásért. Az ingolstadti Audi gyár megtekintése például  6 euróba kerül. 

Az Audi gyárlátogatás Győr turisztikai ajánlatának integrált része, a kommunikációs vezető szerint erősíti a város idegenforgalmi vonzerejét. Az érdeklődés máris számottevő: mostanáig több mint ezren regisztráltak az év végéig tartó időszakra.

Az előzetes számítások szerint a megfelelő infrastruktúra kiépítése révén évente közel 12 ezer látogató kaphat betekintést a győri Audi tevékenységébe.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás



Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X