Befejeződött a vasútijármű-javító bázis kialakítása Szolnokon
A MÁV-Gépészet Zrt. szolnoki telephelyén egy több funkciósra bővített javítócsarnok felújításával befejeződött Közép-Európa egyik legmodernebb vasútijármű-javító bázisának három lépcsőben végrehajtott kialakítása - jelentette be Zaránd György a társaság vezérigazgatója az üzemcsarnok pénteki átadásán.
Az üveges tetőszerkezete miatt Pálmaháznak nevezett, 154 méter hosszú javítócsarnokot úgy alakították ki, hogy abban a MÁV járműkorszerűsítési programja keretében beérkező dízel és villamos motorvonatok karbantartását, javítását a megrendelői igényeknek és a gyártói előírásoknak megfelelően tudják elvégezni - tette hozzá a cégvezető.
Az épületszerkezeti felújítások eredményeként a csarnokban az emeltszintű javításon túl lehetőség lesz a jövőben új vasúti járművek összeszerelésére is. A Pálmaház teteje a felújítás során új polikarbonát lemezeket kapott, amelyek több természetes fényt juttatnak az épületbelsőbe. A régi acélkapukat automata, szekcionált hőszigetelt kapukra cserélték, míg a csarnok két 154 méteres átmenő vágányánál egy 82 méter hosszú oldalaknás és egy 72 méteres sín közötti szerelőaknát építettek ki a munkakörülmények javítása érdekében.
Zaránd György emlékeztetett rá: a három lépcsős fejlesztés két és fél éve alatt a MÁV-Gépészet Zrt. először egy vágánymérleget helyezett üzembe Szolnokon, majd egy létesült egy festőkabin, egy forgóvázmosó és egy forgóvázfényező részleg. A második ütemben a fővárosi Északi Járműjavító gépeit és berendezéseit telepítették át a Tisza-parti városba, végül a befejező fázisban a Pálmaház korszerűsítették.
A modernizálásnak köszönhetően már egy jelentős, 900 millió forint összértékű szerződés született a MÁV-Gépészet részére a svájci Stadler Rail csoporttal. Eszerint a Stadler magyarországi vasútijármű-karbantartó cége 60 darab Flirt típusú elővárosi villamos motorvonat forgóvázainak revíziójára, valamint karbantartására adott megbízást a szolnoki telephelynek.
-
Felfüggesztették az ittasan karambolozó fideszes képviselő mentelmi jogát »
-
Parkoló kamionnak ütközött egy busz, sok halott »

Hozzászólások (0)