Feloldották az útzárat a 2-es főúton - fotók a baleset helyszínéről

19941

Két helyi lakos halt meg a Dunakeszinél kedden kora reggel történt balesetben; a rendőrség befejezte a helyszínelést, így megindulhatott a forgalom a 2-es főút 16-os kilométerénél - közölte a helyi rendőrkapitány az MTI-vel.

 

Dunakeszi - fotók
Dunakeszi - fotók
Forrás: MTI Fotó: Kovács Attila
Kovács László elmondta, hogy egyelőre nem tudni újabb részleteket a tragédia körülményeiről, csupán az derült ki, hogy a szabályosan közlekedő Suzukiban meghalt férfi és nő dunakeszi lakos volt.

A rendőrség továbbra is várja szemtanúk jelentkezését – mondta a rendőrkapitány, megjegyezve, hogy felhívásukra eddig senki sem jelentkezett. A kora reggeli időpont miatt eleve kevesen közlekedtek az érintett szakaszon, aki mégis arra járt, az, az elsődleges információk szerint, megállás nélkül továbbhajtott - mondta Kovács László.
Ismertetése szerint a helyszíni szemlébe közlekedési ügyészt és műszaki szakértőt is bevontak, de az útzárat már feloldották, így megszűnőben van a Dunakeszi belterületén kialakult óriási dugó.
A szabályosan közlekedő Suzuki egy Audival ütközött, amely egy másik járművet szabálytalanul előzve érkezett a körforgalomhoz. Az Audi vezetője könnyebben sérült.
K

 

(x)

SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)

A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége...  Tovább »

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X