Egy budapesti fejlesztéssel magától parkol az autó
A Bosch budapesti fejlesztési központjában fejlesztik azt a parkolás-segítő rendszert, amelynek segítségével a vezetőnek csak a pedálokat és a váltót kell kezelnie, a kormányt "az autó saját maga tekeri" - mondta Henk Becker, a Bosch budapesti fejlesztési központjának vezetője egy bemutatóval egybekötött sajtótájékoztatón Budapesten.
A rendszer - miközben a gépjármű elhalad a parkoló autók mellett - kiválasztja a megfelelő méretű helyet, majd kiszámítja, hogy a manőverhez milyen kormánymozdulatok kellenek, végül beparkolja az autót. A gépjármű vezetőjének természetesen bármikor lehetősége van beavatkozni a parkolás folyamatába.
A parkolást segíti a - már elterjedt - ultrahangos rendszer, amely mind vizuálisan, mind hangjelzéssel tájékoztatja a vezetőt, hogy az autó előtt vagy mögött milyen távolságra vannak akadályok - mondta Henk Becker. A rendszer megvásárolható külön is, de egyes autógyártók extraként fogják kínálni az új gépjárművekbe.
A Bosch automata kormányzás nélküli kivitelben is kínálja a terméket, ekkor a számítógép csupán tanácsolja a vezetőnek, hogy milyen kormánymozdulatokat tegyen parkolás közben. A vezérlőegység természetesen kalibrálható a különböző autótípusokhoz, a karosszéria formája vagy a fordulókör függvényében.
-
Ilyennek látja a közlekedés jövőjét a Honda - fotó »
-
Halálra gázoltak egy gyalogost Pilisvörösváron - teljes útzár »
SKODA modellek kedvező operatív lízing finanszírozással (x)
A 2012 január 1-jével megváltozott törvényi szabályozás hatására több vállalkozó és gazdasági vezető is megfontolta, hogy új alapokra helyezi cége... Tovább »
Hozzászólások (0)